Betörőbandát kaptak el Vas megyében

Vágólapra másolva!
Jelenleg 108 bűncselekménnyel, főleg betöréses lopásokkal gyanúsítanak egy tizenhat emberből álló csoportot Vas megyében - közölte Szombathely rendőrkapitánya csütörtökön. A gyanúsítottak műszaki cikkeket, fegyvert és egy quadot is elloptak.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint az elkövetők 2009 nyarától Szombathelyen és Vas megye más településein rendszeresen követtek el betöréses lopásokat különböző cégek telephelyein, pincéket, garázsokat és hétvégi házakat törtek fel - közölte Szombathely rendőrkapitánya, Hollósi Gábor ezredes.

Jelenleg 108 bűncselekménnyel gyanúsítanak tizenhat embert. A gyanúsítottak főként kisgépeket, szerszámokat, műszaki cikkeket, konyhai berendezéseket tulajdonítottak el, de volt az ellopott tárgyak között engedély nélkül tartott fegyver és egy quad is. A lopással és rongálással okozott kár meghaladja a 18 millió forintot, a nyomozás azonban még tart, így a feltárt bűncselekmények száma és a gyanúsítottak köre is tovább bővülhet - tette hozzá a rendőrkapitány.

A gyanúsítottak közül négyen vannak előzetes letartóztatásban, tizenketten pedig szabadlábon védekezhetnek. A csoport, amelynek tagjai különböző összeállításokban vettek részt a bűncselekmények elkövetésében, tizenhárom férfiból és három nőből áll, a nők általában tippadók voltak - közölte az ezredes.

Horváth András alezredes, a kapitányság felderítő osztályának vezetője azt mondta, hogy az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak együttműködők, de így is még hónapokig tart a bizonyítékok összegyűjtése, ezért várhatóan csak szeptemberben adják át az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek.