Már díszkivilágításra is van pénz Esztergomban

Vágólapra másolva!
Másfél év után újra felkapcsolják Esztergomban a Bazilika díszkivilágítását. A városban novemberben még a közvilágítást is lekapcsolták, mert az önkormányzat nem tudta fizetni a számlákat.
Vágólapra másolva!

Újra bekapcsolják esténként a bazilika és a Várhegy díszkivilágítását Esztergomban - közölte a városháza sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel. Váczy István tájékoztatása szerint a turisztikai szezonban minden este fél tíztől éjfélig lesz díszkivilágítás. Ez az esemény kezdete egy együttműködésnek, amelyet a négy Duna-parti város, Szentedre, Vác, Visegrád és Esztergom szeretne létrehozni a Dunakanyar egységes turisztikai fejlesztése érdekében.

A magyar katolikusok főtemplomának díszkivilágítása 2005 nyarán 112 millió forintért készült el, a Magyar Turizmus Rt. és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának beruházásában, majd térítésmentesen az önkormányzat tulajdonába került.

Anyagi nehézségek miatt az önkormányzat 2009 októberétől időközönként szüneteltette a város díszkivilágítását, a bazilikát például másfél éve világították ki legutóbb.

A városban tavaly novemberben a közvilágítást is lekapcsolta a szolgálató, mivel a város nem fizette a számlákat. A tartozás rendezése után visszakapcsolták a lámpákat, a szolgáltató cég azonban februárban csődöt jelentett.