Hétfőig adott időt a Neo FM-nek a Médiatanács

2012.06.15. 15:42

Legkésőbb hétfőig várja a Médiatanács a Neo FM rádió vezetésének válaszát arra, hogy elfogadja-e az általa kívánt feltételeket. A rádió a nehéz anyagi helyzetre hivatkozva nem fizeti a díjakat, a tanács ugyanakkor legfeljebb a késedelmi kamatot hajlandó elengedni.

Egyre élesedik a Neo FM rádió üzemeltetője és a Médiatanács közötti konfliktus, amely a rádió által fizetendő díjak körül robbant ki. A tanács pénteki közleményében az áll, hogy kézbesítették a rádiós cég számára azokat a határozatokat, amelyek "40 millió forintos mentőövet és szabályozott keretek között megvalósuló tartozásrendezést" kínálnak ahhoz, hogy a Neo FM továbbra is sugározhasson.

Az ügy hátterében az áll, hogy a Neo FM tetemes tartozást - a Médiatanács szerint 750 millió forintot - halmozott fel. A rádió arra hivatkozik, hogy a gyenge üzleti eredmények miatt nem tudja fizetni a szerződésben vállalt díjfizetési kötelezettségeit, a Médiatanács azonban ezt elfogadhatatlannak tartja.

A közleménye szerint a Neo FM tulajdonosai csak 46 millió forintnyi tartozást lennének hajlandók törleszteni. A Médiatanács ugyanakkor eközben csak a késedelmi kamatot lenne hajlandó elengedni, ami 40 milliós összegre rúg.

A Médiatanács közölte, hogy hétfőig várja, hogy a kereskedelmi rádió vezetése elfogadja a tanács által felajánlott feltételeket. "Ha a kereskedelmi rádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosai visszautasítják a Médiatanács által felkínált mentőcsomagot, úgy ezt a testület nem tudja másként értelmezni, mint hogy a tulajdonosok üzleti érdekei azt kívánják, hogy tetemes adósságot hátrahagyva maguk készítsék elő a Neo FM bezárását" - olvasható a közleményben.