Falopáshoz hasonlította Vizoviczki ügyét védője

Vágólapra másolva!
Vizoviczki László egyik védője szerint lassan már minden, az elmúlt években Budapesten történt bűncselekményt ügyfele nyakába akarnak varrni. Az ügyvéd egy vasárnap esti televíziós műsorban normális, ötgyerekes családapaként jellemezte a rendőri korrupciós ügyben letartóztatott vállalkozót.
Vágólapra másolva!

"Lassan úgy tűnik, hogy az utóbbi években Budapesten elkövetett bűncselekményeket ügyfelemhez lehet kötni" - mondta Nagy Gábor, Vizoviczki László egyik ügyvédje az M1 Lényeg című vasárnap esti műsorában. A védő szerint ügyfelét összefüggésbe hozták már drogkereskedelemmel, emberek eltűnésével és szervkereskedelemmel, majd azt hangsúlyozta: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.

"Egy normális, ötgyermekes családapáról van szó, akivel szemben felmerült egy gyanú" - mondta az ügyvéd. Nagy Gábor szerint ez a bizonyos gyanú egy 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény gyanúja, ami nagyjából ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki 2,5 millió forint értékben lop fát. A Vizoviczkinél megtalált több, mint 400 millió forintról az ügyvéd azt mondta: adott esetben lehet az is, hogy egy vállalkozótársa pénze volt védencénél.

A budapesti rendőri vezetőket is érintő Vizoviczki-ügyről szóló cikkeinket itt olvashatja el.