Vágólapra másolva!
A fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínre, majd összeütközött a vonattal egy autó, amelynek vezetője meghalt reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Újkérnél - közölte a GYSEV szóvivője hétfő délelőtt az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Rázó László tájékoztatása szerint a reggel háromnegyed nyolckor történt baleset során a mozdony teljesen maga alá gyűrte a személyautót, ezért várhatóan a műszaki mentés és a pályazár a kora délutáni órákig is eltart. A sérült mozdonyt Bükre vontatják, a gépkocsi roncsait pedig a szombathelyi tűzoltóság 21 tonnás daruja tudja csak leemelni a sínekről.

Hozzátette: a mentés ideje alatt vágányzár van érvényben, az utasokat Lövő és Bük között vonatpótló autóbuszok szállítják.

Dobos Viktória, a megyei katasztrófavédelem szóvivője azt közölte: a sínekre hajtó jármű vezetőjén kívül, aki meghalt a balesetben, más sérültről nincs tudomásuk.