A Fideszben Ángyánra kenik a lejtmenetet

Ángyán József, Budai Gyula, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos (b) és Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára (j) beszélget az Országház Felsőházi termében
Vágólapra másolva!
Nemcsak Tállai András belügyminisztériumi államtitkár látná szívesen a Fidesz frakcióján kívül a földpályázatokat bíráló Ángyán Józsefet, de az [origo] információi szerint komolyan felvetődött  a párt, illetve a képviselőcsoport vezetésében is a volt vidékfejlesztési államtitkár kizárása. Jó megoldást, úgy tudjuk, végül nem találtak arra, hogyan lehetne megszabadulni a politikustól, de Ángyán továbbra is "tüske a köröm alatt", és a párt nagyarányú népszerűség-csökkenését is az ő terhére írják.
Vágólapra másolva!

Tállai András múlt heti nyilatkozatán túl komolyabban is felvetődött a Fidesz-frakcióban Ángyán József kizárása a képviselőcsoportból - értesült az [origo].

A földpályázatokkal kapcsolatos visszaélésekre április óta több alkalommal figyelmeztető, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportokat és spekuláns nagytőkés oligarchákat emlegető volt vidékfejlesztési államtitkárról az Észak-Magyarországnak a múlt pénteken azt mondta a Belügyminisztérium államtitkára, hogy Ángyán naiv ember, aki rossz tanácsadókra hallgat, ezért szerinte nincs helye a Fidesz frakciójában.

Bár a Fidesz frakció sajtóosztálya pénteken közleményben cáfolta, hogy napirenden lett volna a volt államtitkár kizárása, és ugyanezt állította hétfői sajtótájékoztatóján a Fidesz frakcióvezetője is, az [origo] több forrásból is úgy tudja, hogy a frakció felső vezetésében hivatalos indítvány nélkül ugyan, de végigvették a lehetőségét a politikus kizárásának.

"Tarvágást végzett a vidéki szavazóbázisban"

Egy, az eseményekre rálátó befolyásos fideszes forrás állítása szerint a párt elnökségében többen is kiakadtak a kormánypárt vezérelte földmutyikat emlegető Ángyánra, és nem kis részben a volt államtitkár bíráló nyilatkozatainak számlájára írják a Fidesz elmúlt hónapokban tapasztalt, jelentős arányú támogatottságvesztését is. (A Medián legutóbbi, májusi összegzése szerint tízéves mélyponton, 22 százalékon áll a nagyobbik kormánypárt támogatottsága, a Tárki méréseiben pedig az áprilisi 21 százalékról májusban 16-ra, lényegében az MSZP szintjére csökkent a párt népszerűsége a teljes népességen belül.)

Egy magas beosztású kormánypárti vezető erről egyenesen úgy fogalmazott, hogy "írásos kitálalásaival és szemfelnyitó vidéki fórumaival (a politikus hosszú feldolgozásban számolt be a közelmúltban a földpályázatok borsodi és Fejér megyei visszásságairól, és sorra járja az érintett településeket) Ángyán tarvágást végzett a Fidesz falusi, kisgazdálkodói bázisában", amit érthetően nem néznek jó szemmel, illetve meg akarnának állítani a párt felső vezetésében.

A forrás szerint azonban a politikus kizárásról való gondolkodás - amelynek elmondása szerint Lázár János korábbi frakcióvezető, jelenlegi Miniszterelnökséget vezető államtitkár is a mozgatói közé tartozott - végül azzal zárult le, hogy akármilyen rosszat tesz is a pártot belülről bíráló volt államtitkár, de több okból sem lehet, illetve tanácsos eltávolítani a képviselőcsoportból.

Nem könnyű megoldani

"Igény lenne rá, csak nemigen kivitelezhető" - fogalmazott az [origo]-nak egy másik, a "gondolkodási folyamatot" ismerő forrás, aki szerint a hatályos frakciószabályzat alapján nem nagyon lehet olyan okot találni, ami alapján eltávolíthatnák a képviselőt. Rossz ötlet lenne például hazugság vagy vádaskodás miatt egy esetleges etikai eljárás alá vonni a politikust, hiszen az általa készített összegzések objektíven is azt mutatják, hogy sok esetben valóban fideszes vagy kormánypártokhoz közeli magánszemélyek, családok és vállalkozók nyerik el a pályázaton kínált földek tekintélyes százalékát. Ugyanilyen súlyú szempont volt állítása szerint az is, hogy a nyilvánosság előtt nagyon rossz látszata és további esetleges népszerűség-romboló hatása lenne, ha kizárnák a pártból azt, aki el meri mondani a véleményét.

Azt, hogy "a békát le kell nyelni", mindkét forrásunknak az Ángyánra leginkább mérges Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tolmácsolta, aki állítása szerint magától a miniszterelnöktől kapta az ukázt, hogy a volt államtitkárt "nem szabad bántani".

Egy kormányzati tisztséget is betöltő kormánypárti politikus szerint Ángyán József így egyelőre "tüske marad a köröm alatt", amit - pontosabban akit - "se lenyelni, se kiköpni nem tud" egyelőre a párt vezetése, és akire az [origo] tapasztalatai szerint frakciótársai közül is egyre többen haragszanak.

Tökösből bűnbak

Míg nagyjából másfél hónapja szinte valamennyi megkérdezett egybehangzóan bátornak, "tökös legénynek" tartotta a volt államtitkárt, aki nem fél ellentmondani és megfogalmazni a bírálatait, addig hétfőn már többen mondták azt, hogy noha a politikusnak igaza van abban, amit mond, nem kellene nagy nyilvánosság előtt kritizálnia saját pártját, illetve frakcióját.

"Az ellenzék gyakorlatilag rá van gyógyulva az oligarcha-témára, és nincsenek rá igazán meggyőző magyarázataink" - mondta keserűen egy, a volt államtitkár állításainak igazságtartalmát nem vitató képviselő. Egy másik frakciótag az ellenzéknek feladott magas labdának nevezte Ángyán ténykedését, hozzátéve, hogy "az MSZP most gyakorlatilag ugyanazt nyomatja, mint mi anno a bankárkormánnyal, és sajnos be is jön nekik".

Egy, az államtitkárt továbbra is támogató kisebbséghez tartozó képviselő szerint újabban az egzisztenciális félelem is Ángyán ellen hangolja a frakciótagokat: a múlt héten a parlamenti folyosón összeverődött tíz-tizenkét fős csoportban arról vitatkoztak társai, ha Ángyán így folytatja, és teljesen a Fideszre haragítja a vidéki szavazóbázist, akkor "lőttek a választási győzelemnek" és a beígért képviselői helyeknek, hivatalvezetői, illetve egyéb posztoknak is.

Magától próbálják rávenni a lemondásra

Ha kizárni nem sikerült is, a Magosz (Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége) országos elnöksége kedden rapportra rendelte magához a volt államtitkárt, hogy rávegye, mondjon le a mandátumáról. Ángyán 2006-ban és 2010-ben is a Fidesszel szövetséges gazdaszervezet kvótáján indult, és jutott be a parlamentbe. Az oligarchabotrány kipattanása óta több alkalommal is feltették a kérdést a volt államtitkárnak, hogy ki akar-e lépni a képviselőcsoportból, illetve visszaadja-e parlamenti mandátumát, de a politikus minden alkalommal - az [origo]-nak is - azt felelte, hogy a magyar kisgazdálkodói réteget képviselve továbbra is el kívánja látni a feladatát.

A Magosz elnökségi ülésének napirendjén az [origo] birtokába jutott dokumentum szerint egyetlen napirendi pont szerepelt: "Ángyán József és a Magosz viszonya". A gazdaszervezet vezetőségi tagja Ángyán utóda, az elszámoltatási kormánybiztosból vidékfejlesztési államtitkárrá előlépett Budai Gyula is. Azt, hogy az elnökség ülésén mi történt, egyelőre nem tudni, mert sem Ángyán Józsefet, sem a Magosz elnökét, Jakab Istvánt nem sikerült elérni.

Január óta harcol

Ángyán József januárban mondott le a posztjáról, amit az őt támogató zöldszervezeteknek írt levelében később azzal indokolt, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

A politikus azóta többször is "védhetetlennek és elfogadhatatlannak" nevezte a földbérletpályázatok elbírálásának szerinte visszás gyakorlatát. Állításait az [origo] korábbi, Fejér megyei földpályázatokról készült összegzése is alátámasztotta, a megyében meghirdetett állami földek közel 90 százalékát nyolc nagyobb érdekcsoport söpörte be a helyi kisgazdálkodók elől. A nyertesek között volt például az Orbán Viktor alapította futballakadémiát irányító felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc és családja, a felcsúti Fidesz-elnök és családtagjai, valamint a vidékfejlesztési tárca földügyekért felelős államtitkárának szomszédja, illetve a pályázatokat kiíró földalap vagyongazdálkodásért felelős elnökhelyettesének unokaöccse is, akik közül többen a pályázati kiírás szabályait megszegve jutottak a területekhez. Az [origo] birtokába jutott dokumentumok egy dél-borsodi földpályázat ügyében azt igazolták, hogy két induló közül annak ellenére is a fideszes kötődésűt hozta ki győztesként a titkolt összetételű bírálóbizottság, hogy a két, szövegszerűen is egyező pályázatban azonosak voltak még a helyesírási és a vesszőhibák is.

A Professzorok Batthyány Köre május elején a miniszterelnökhöz írt nyílt levélben hívta fel a figyelmet a szerinte aggályos földpályázati gyakorlatra, válaszában Orbán Viktor azonban azzal utasította vissza a konzervatív értelmiségiek aggályait, hogy a pályázatokat kivizsgáltatva "megállapítható, hogy a földterületek helyben lakó gazdáknak, elsősorban kis- és középbirtokosoknak jutottak". Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az aggályokat több alkalommal szintén azzal utasította vissza, hogy a pályázatok körül rend van, csak viták vannak, visszaélések nincsenek.

A földbérleti pályázatokkal kapcsolatos korábbi cikkeinket itt olvashatja el.