Hat embert kellett kimenteni a Velencei-tóból

Vágólapra másolva!
Hat embert mentettek ki a Velencei-tóból a gárdonyi rendőrkapitányság vízi rendőrei szerdán. Egy idős férfinak már csak a holttestére találtak rá a Balatonban.
Vágólapra másolva!

A Velencei-tó Templom-tisztás elnevezésű vízterületéről két nőt és egy férfit mentettek ki felborult túrakenujukkal együtt. A Nagy-tisztáson három ittas fiatalember borult fel vízi biciklivel, őket szintén partra segítették a rendőrök - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, R. Szabó Ágnes.

Eközben a balatonszemesi strandon meghalt egy idős helyi férfi. A vízben lebegő holttestére fürdőzők találtak rá - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Karsay Kornél.

A kiérkező mentők megpróbálták újraéleszteni a 70 éves férfit, de már nem tudták megmenteni az életét. A halálesetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.