[origo] itthon

100
90

Méterben írná elő a követési távolságot Pintér

MTI|2012. 06. 21., 9:11|Utolsó módosítás:2012. 06. 21., 9:24|

A nem egyértelmű szabályok és a hatékonyabb ellenőrzés érdekében a belügyminiszter méterben kellene meghatározni a járművek közötti követési távolságot.

JÁTSSZ ONLINE!

Méterben kellene előírni a követési távolságot Pintér Sándor belügyminiszter szerint, hogy hatékonyabban lehessen ellenőrizni az erre vonatkozó közlekedési szabály megtartását. A tárcavezető a fideszes Gyopáros Alpár fideszes képviselő kérdésére adott - a parlamenti honlapon elérhető - válaszában fejtette ki erről álláspontját.

A kormánypárti képviselő arról érdeklődött, milyen módon volna lehetséges, hogy a gyorsforgalmi utakon és autópályákon közlekedő tehergépjárművek betartsák a KRESZ módosítása révén 2011. január elseje óta hatályos előzési tilalmat és a megfelelő követési távolságot. Szerinte ugyanis - bár eleinte az érintettek betartották azt a szabályt, hogy az autópályákon és az autóutakon reggel 6 és este 22 óra között tilos a nehéz tehergépkocsikkal előzni, illetve összefüggő sorban haladni -, azóta a sofőrök nagy része visszatért "a megszokott rutinjához".

"A korlátozás hatálya alá tartozó járművek követési távolságára vonatkozó szabály járművezetők által történő megtartása, valamint a hatóságok által történő ellenőrzése a szabályozás nem egyértelműsége miatt kétséges" - írta válaszában Pintér Sándor, aki szerint a követési távolsággal kapcsolatosan megfogalmazott jogszabályi követelmény a gyakorlatban nem alkalmazható, mivel egy ismeretlen sebességű és hosszúságú jármű besorolásának biztosítását írja elő.

A megállítás lenne a leghatékonyabb megoldás

Közölte, megítélése szerint a követési távolságra vonatkozó közlekedési szabály megtartásának hatékonyabb ellenőrizhetősége érdekében annak pontosítása lenne szükséges, vagyis a követési távolságot méterben kellene előírni. A hatékonyabb eljárásra pedig a közlekedési szabály megszegésének objektív felelősség hatálya alá történő bevonása adna lehetőséget - fűzte hozzá a belügyminiszter.

Az előzési tilalom és a hozzá kapcsolódó követési távolság megtartásának ellenőrzéséről, valamint megsértésük szankcionálásáról Pintér Sándor azt írta, mivel a nem uniós országokkal Magyarországnak nincs szabálysértési jogsegély-egyezménye, az unión kívüli hatósági jelzésű gépjárművet vezető jogsértő járművezetőkkel szemben kizárólag a járművek megállításával lehet eredményesen fellépni. Közölte ugyanakkor, hogy a forgalom intenzitása és a nagy sebesség, valamint a pihenőhelyek egymástól való nagy távolsága miatt a megállítás autóúton vagy autópályán rendkívül balesetveszélyes, ezért biztonságos és nagy számban történő végrehajtása nagy rendőri létszámot, továbbá a jogsértő által vezetett jármű "kivezetése" jelentős futásteljesítményt igényel (jogsértőnként 50-60 km). 

A Fidesz szakpolitikusai, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők májusban arról döntöttek, hogy a KRESZ módosítása és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetések "életszerűvé szabása" érdekében munkacsoportot alakítanak.

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Botár Gergely Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
70
Electrolux EAO 5551 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-20% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
99.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Palvin Barbara eszetlenül vagány Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10