Egy passzentos SS-zubbony ritka, mint a fehér holló

Vágólapra másolva!
A harmadik birodalmi pecsét a bóvli legtipikusabb jele, a horogkeresztes tárgyakra ráizguló amatőrökön pedig csak nevetnek azok a gyűjtők, akik a náci Németország emlékeire szakosodtak. A múlt héten lefoglalt Hitler-aláírásos kép nem hozza lázba a nácirelikviák gyűjtőit, de biztos akadt volna valaki, aki tízmilliókat fizet érte.
Vágólapra másolva!

"A nácirelikviák komoly gyűjtői csak mosolyognak azokon, akik mindent megvesznek, amin horogkereszt van" - mondta az [origo]-nak egy katonai relikviákat gyűjtő férfi. A múlt héten Szegeden és Budapesten több különleges festményt foglaltak le a rendőrök, a Klimt, Gulácsy, Picasso- és Derain szignójával ellátott képek között volt egy olyan tájkép is, amelyen az "Adolf Hitler 1914" aláírás szerepel, az egyik Picasso-aláírásos képre pedig a Harmadik Birodalom pecsétjét nyomták rá. A rendőrség nagyon szűkszavúan nyilatkozott a ritkaságszámba menő akcióról, csak annyit árultak el, hogy a lefoglalt festményeket Budapesten vizsgálja egy szakértő, valamint azt, hogy hat embert tanúként hallgattak ki az ügyben.

Forrás: AFP
SA-egyenruha

A budapesti akció egy festménylaborban kezdődött, ahol két képet foglaltak le a rendőrök. Az eredetiségvizsgálattal foglalkozó labor vezetője azt mondta, hogy esélyük sem volt megvizsgálni a képeket, mert amikor bevitték hozzájuk őket, alig volt idejük letámasztani az eredetiségvizsgálatot kérőknek, máris megjelentek a rendőrök, és a képeket és az embereket is elvitték. Így egyelőre semmit nem tudni arról, hogy kiktől foglalták le a képeket, hogyan kerültek azok Magyarországra, és hogy egyáltalán eladásra szánták-e.

Bizonyos körben van kultusza

Hogy mennyit érhet a lefoglalt Hitler-kép, azt senki nem akarta megbecsülni nekünk, de többen azt mondták, hogy ha eredeti, sokat érhet. Öt évvel ezelőtt azonban már árvereztek Hitler-képet a Belvedere Szalonban. Az Osztrák városrészlet című akvarell kikiáltási ára akkor 480 ezer forint volt. Januárban Szlovákiában, a Darte aukciósház internetes árverésén a 10 ezer eurós (kb. hárommillió forint) kikiáltási ár háromszorosáért, 32 ezer euróért (valamivel több, mint 9 millió forintért) kelt el Hitler Éjszakai tenger című festménye. A későbbi diktátor 1913-ban festette a képet, amelyet egy meg nem nevezett külföldi vevő vásárolt meg. A festmény értékét szakértők 25 ezer euróra becsülték. 2006 szeptemberében a délnyugat-angliai Lostwithielben 21 Hitler-akvarellt és -vázlatot vitt kalapács alá a Jeffrey's árverezőcég, amelyekért végül a remélt ár csaknem kétszeresét, összesen nem kevesebb, mint 115 ezer angol fontot (46,8 millió forint) kasszíroztak. A legolcsóbb tétel 3200 fontért - 1,3 millió forint -, a legdrágább 10 500 fontért - 4,27 millió forint - talált gazdára.

Forrás: MTI/Tréba Ákos
A múlt héten lefoglalt Hitler-szignós festmény

"Hitler képei időről időre felbukkannak a nemzetközi műkincs-kereskedelemben, mivel a volt diktátor tizenévesként, az 1910-es években utcai festőként adott el képeket Bécsben és Linzben. Bárki vásárolhatott tőle, ezért annyira nem különleges, hogy felbukkannak a képei" - mondta az [origo]-nak Forró Tamás, a Belvedere Szalon tulajdonosa, de hangsúlyozta, a most lefoglalt képről nincs információja, és azt sem tudja, hogy eredeti lehet-e. Azt is hozzátette, Hitler képeinek egy bizonyos körben van kultusza.

Azt egyik forrásunk sem tudta megmondani, kik azok, akik milliókat hajlandóak fizetni egy olyan képért, amelyet Adolf Hitler fiatalkorában festett. "Egy igazi gyűjtőnek egy Hitler-festmény nem ér sokat" - mondta az [origo]-nak egy gyűjtő, aki szerint az egykori Harmadik Birodalom relikviáit gyűjtők Hitlernek azokra az emlékeire koncentrálnak, amelyek a német diktatúrához és katonasághoz köthetőek.

Az [origo]-nak nyilatkozó férfi ugyan nem gyűjt a náci Németországhoz kapcsolódó katonai tárgyakat, de sok olyan ismerőse van, aki igen. "Egy Hitler-festmény nem nagyon hozza izgalomba őket, mert az nem kapcsolódik a Harmadik Birodalomhoz" - mondta. "Aminek még mindig nagy az ázsiója, az az SS-egyenruha" - tette hozzá.

A birodalmi pecsét a bóvli jele

Nem nagyon érdekelheti a komoly gyűjtőket a lefoglalt Picasso-kép sem. "A birodalmi pecsét pedig a bóvli legtipikusabb jele" - mondta az [origo]-nak nyilatkozó gyűjtő arra a kérdésre, eredetiek lehetnek-e a lefoglalt festmények. Állítása szerint a háborús relikviákra egy egész iparág telepedett rá, mintegy tízezren gyűjtenek ma Magyarországon ilyen emlékeket, de mint mondta, nagyon sok a hamisítvány.

"Régen németőrület volt, mindenki német egyenruhát, fegyvert, sisakot, tőrt akart, mára ez lecsengett. Egyébként minden megvásárolható, Amerikából be lehet szerezni bármit, egymillió euróból pedig már igen komoly gyűjteményt lehet összerakni" - mondta.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

"Egy eredeti SS-sisak akár hétezer euróba is kerülhet, mégis az internetes árverési oldalakon már pár ezer forintért is lehet találni ilyeneket" - mondta. A férfi szerint egy átlagos magyar gyűjtőnek mintegy 4-5 millió forintot érő gyűjteménye van. "Az igazi nagyágyúk viszont ennél sokkal többet is befektettek a gyűjteményeikbe" - részletezte. "Előfordult már, hogy padlásról került elő eredeti SS-zubbony, amelyet rongyok között találtak, de ez ritka, mint a fehér holló" - mondta, hozzátéve, hogy egy ilyen zubbony 2-3 ezer euróba (6-900 ezer forint) kerül.

A harmadik birodalmi relikviák piaca az egyik ezzel foglalkozó webáruház vezetője szerint több százmillió forintot tesz ki Magyarországon, a fegyverek, egyenruhák, jelvények között az egykori náci Németország vezetőinek tárgyai a legkeresettebbek. A piac egy része láthatatlan, sok emléktárgy ugyanis magánemberek között cserél gazdát. "A gyűjtők között közalkalmazott, nagyvállalkozó és postás is van, de a gyűjtőklubokban, militáriai börzéken eltűnnek a társadalmi különbségek" - mondta. A webáruház vezetője szerint a náci Németország emléktárgyainak rajongói nemcsak az ócskapiacokat, például a fővárosi Ecserit járják rendszeresen a kincsek után kutatva, de gyakran a lomtalanításokon is ritkaságokra bukkannak.

Az utóbbi időben már nem a náci emlékek a legmenőbbek. Felértékelődtek a magyar katonai emlékek, különösen nagy nívója lett a Horthy-korszakból és a második világháború utáni időszakból, akár még a Rákosi-korszakból származó egyenruháknak is. "Egy eredeti sisak ezekből az időkből körülbelül százezer forintot érhet" - mondta a megkérdezett gyűjtő.