Villámcsapás miatt ragadt földön Wizz Air gépe Debrecenben

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem szállt fel a debreceni reptérről a Wizz Air londoni járata, amelynek délelőtt 10 óra után nem sokkal kellett volna indulnia. A légitársaság képviselője közölt, hogy villámcsapás érte a repülőt, ezért nem szállhat fel.
Vágólapra másolva!

Villám csapott a Wizz Air London-Debrecen közötti járatába pénteken, amiatt nem tudott visszaindulni a gép Debrecenből a London-Luton repülőterére - közölte a légitársaság kommunikációjával megbízott pr-ügynökség képviselője, Simon-Nagy Lilla az MTI-vel. Simon-Nagy Lilla tájékoztatása szerint a gépet Debrecenbe érkezésekor érte a villámcsapás.

Hozzátette, hogy az utasok ebédet kaptak, és a repülő azonnal visszaindul, amint a Wizz Air mérnökei átadják a gépet. A légitársaság az utasok elnézését kéri, de a biztonságot tartja a legfontosabb szempontnak - tette hozzá Simon-Nagy Lilla.

A Londonból Debrecenbe tartó járat - mint azt az MTI tudósítója a helyszínen tapasztalta - reggel 9 óra 40 perckor menetrend szerint megérkezett a város repülőterére. A járatnak 10 óra 10 perckor kellett volna felszállnia, hogy visszamenjen Londonba, azonban - mint utóbb kiderült - műszaki okok miatt az utasokat már nem engedték beszállni a gépbe.

Meleghegyi Tamás József, a reptér igazgatója kora délután elmondta: a 176 utas a légkondicionált utasváróban várakozik. Folyamatosan tájékoztatják őket az eseményekről, és valamennyien megkapták az Európai Unió és a Wizz Air utasjogokról szóló tájékoztatóját - tette hozzá az igazgató. Meleghegyi Tamás József elmondta azt is, hogy jelenleg szerelők dolgoznak a repülőgépen, az indulás várható időpontjáról azonban még nem tudott tájékoztatást adni.

A debreceni repülőtéren néhány nappal ezelőtt, június 18-án indult el a Wizz Air londoni járata. Az első gép utasait Kósa Lajossal, Debrecen polgármesterével az élükön a város vezetői köszöntötték hétfőn.