Marad az iskolák listáján Wass Albert és Nyirő József

Vágólapra másolva!
A zsidó szervezetek felülvizsgálati kérelme ellenére nem nyúl a Nemzeti Alaptantervhez Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár szerint a szervezetek által kifogásolt írók - Nyirő József, Sinka István, Szabó Dezső és Wass Albert - nem a kötelező tananyag részei.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Alaptantervet (NAT) a közelmúltban hagyta jóvá a kormány, egyelőre nem tervezik annak felülvizsgálatát - így reagált Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón arra, hogy magyarországi zsidó szervezetek és szövetségek előző nap felszólították a kabinetet: haladéktalanul vizsgálja felül az alaptantervet, és mellőzze abból Nyirő Józsefet, Sinka Istvánt, Szabó Dezsőt és Wass Albertet, mert meglátásuk szerint antiszemiták voltak.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, hogy a négy író "a gyűlölet, az antiszemitizmus mételyét" terjesztette, és terjeszti ma is, ezért "nem fogadható el, hogy a magyar ifjúság oktatásának szerves részét képezzék". Az oktatási államtitkár újságírói kérdésre kedden azt mondta: az említett szerzők nem a kötelezően tanítandó tananyag részét képezik. Nem tilos az iskolákban más szerzőket is tanítani, ezért a tiltakozók aggodalma "nem igazán megalapozott" - tette hozzá.