Országos drogbandát számolt fel a rendőrség

Vágólapra másolva!
Debrecentől Győrig hat marihuánaültetvényen több tízmillió forint értékű kendert találtak. Az eszközpark 70-80 kilogramm marihuána előállítását tette lehetővé, havi mintegy 100 millió forint értékben.
Vágólapra másolva!

Huszonegy embert elfogtak, és több tízmillió forint értékű kendernövényt, marihuánát, valamint ezek termesztésére, illetve előállítására alkalmas eszközt foglalt le a rendőrség az ország több pontján az elmúlt egy évben - mondta Hamza József, a nyomozást vezető Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felderítési osztályának vezetője kedden sajtótájékoztatón, Debrecenben.

Elmondta, hogy az első ültetvényt Debrecen belvárosában találták, majd onnan kiindulva jutottak el előbb a Hajdú-Bihar megyei Bocskaikertbe és Sámsonkertbe, később pedig Budapestre, Győrbe, majd a Pest megyei Csemőre és Bugyira. Hozzátette: a hat ültetvényen talált 1300 tő kendernövény és az eszközpark 70-80 kilogramm marihuána előállítását tette lehetővé, mintegy 100 millió forint értékben, havonta.