[origo] itthon
Hova meneküljünk, ha már a Balaton is húgymeleg?
Visnovitz Péter|2012. 07. 02., 18:43|Utolsó módosítás:2012. 07. 02., 19:09|Hideg folyók, barlangok, hűvös altemplomok és hangulatos borospincék is feledtethetik a perzselő forróságot a kánikula közepén, a magyarok mégsem nagyon lépnek túl a zsúfolt és egyre melegebb strandok kínálatán. Az [origo] összeszedte, hova mehet, aki igazán jót szeretne hűsölni, és azt is, hogy melyik alternatívának milyen buktatói lehetnek.
Szinte elviselhetetlen hőség tombol Magyarországon a hétvége óta, az ország egész területére hőségriadót rendeltek el. Mivel a napi középhőmérséklet immár tartósan 27 fok fölött van, az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb szintű riasztást adta ki: a fővárosban folyamatosan locsolják a főutakat, hűtik a síneket, a forgalmasabb csomópontokban pedig ingyen osztanak vizet a járókelőknek.
Hétfőn napközben az egész országban 32-37 fok között volt a hőmérséklet, és a kánikula következő napokban is megmarad. Akit a belvároshoz kötnek a hétköznapok, az nem tehet mást, mint hogy klimatizált irodahelyiségekben kuksol, a klímával ellátott 4-6-os villamosokban keres fedezéket, vagy a nagy hipermarketek hűtőpultjai előtt dekkol. Akinek azonban van némi mozgástere, az több alternatív lehetőséget is választhat a fokozatosan húgymeleggé váló balatoni strandokon kívül.
1. A leghidegebb fürdőhelyek
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static2.origos.hu/i/1207/20120702-hoseg-kanikula-hol-van-huvos7.jpg)
A napok óta tartó kánikulában a hagyományos fürdőhelyek egyre jobban felmelegszenek, a regionális vízügyi igazgatóságok adatai szerint Balatonakalinál a víz már hétfő reggel is 27,5 fok volt, de a Velencei-tó is 26,6 fok, a Fertő-tó 27, a Tisza-tó 25 fokos volt. A sekély vízpartokon ez napközben még tovább melegszik, így estére a part mentén igazi lábvízzé válhatnak a strandok.
A leghűsítőbb fürdőket ezért inkább folyókban vehetjük a kánikula idején, az Országos Vízjelző Szolgálat adatai szerint a magyar folyók 5-6 fokkal is hidegebbek a tavaknál. A Rába 21, a Dráva 20 fokos, a Duna és a Bódva felső szakaszán pedig még 20 fok alatti hőmérsékleteket is mértek: a Duna Rajkánál, a Bódva pedig Szendrőnél mindössze 19,4 fokos. Az egyetlen probléma az, hogy ezeken a szakaszokon nincs kijelölt szabadstrand, így aki a folyóba merészkedik, törvényt szeg - mondták az [origo]-nak a két település polgármesteri hivatalánál.
Szendrőn a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja azt mondta, csak néhány gyerek merészkedik bele a hűvös folyóba, amelynek most olyan alacsony a vízszintje, hogy nem is igen lehet benne úszni. Kiss Vince rajkai polgármester szintén csak egy-két emberről tud települése határában, aki bele szokott menni a folyóba. "A mai világban már elszaporodtak a műanyag medencék, ezért az emberek megoldják abban a hűsölést" - mondta. Rajkához legközelebb egyébként Dunaszigeten, valamint a Mosoni-Dunán, Halásziban és Mosonmagyaróváron vannak szabadstrandok, ezek vízminősége azonban az Országos Környezet-egészségügyi Intézet adatai szerint csak "tűrhető", néhol egyenesen "kifogásolható".
Aki nem akar kockáztatni, az belépőjegy ellenében a fővárosi strandok között találhat még viszonylag hideg medencéket, de csak ha tudja, hol keresse. A legtöbb budapesti fürdőben 26-30 fokos a víz, de a Csillaghegyi strand egyik medencéjében 21-22 fokos hideg várja az úszókat, akár csak a Lukács és a Római fürdőben. A leghidegebb merülőmedencék a Széchenyi fürdőben vannak: bár a nagyobb medencék itt jóval melegebbek, néhány apró medencében akár 18 fokos vizet is találhatunk (a különböző fürdők vízhőmérsékletéről itt tájékozódhat).
2. A leghűvösebb templomok

Igazi felüdülést jelentenek a kánikulában a vastag falú templomok, ahova bárki betérhet egy kis hűsölésre. A budapesti Szent István Bazilika honlapján két éve meg is próbálták ezzel népszerűsíteni a templomokat az akkori kánikula idején: "Melege van? Hűsöljön a templomokban!" - szólt a szlogen, amely szerint a Bazilikában a legnagyobb kánikula idején is csak 22 fok van, így kellemes hűvössel várja az imádkozó és betérő vendégeket.
Hasonló viszonyokkal várja a látogatókat a tihanyi bencés apátság is, amelynek altemplomában 24, kőtárában pedig 22-23 fok körül lehet a hőmérséklet - mondta az [origo]-nak Tátrai Zoltán, az apátság titkárhelyettese. Az esztergomi bazilika azonban mindkettőt veri: itt egy, a bazilikában rendszeresen megforduló férfi szerint még a kánikulában is csak 10-15 fok köré melegedik a levegő, és augusztus végén is legfeljebb 20 fokot ér el.
"Az előtérben már mindenkin látszik, hogy nagyot sóhajtanak, amint megérzik a kellemes hűvöset" - mondta a templomot jól ismerő férfi, aki szerint a bazilika alagsorában, a kriptában még ennél is hidegebb, körülbelül 10 fok van, és kánikulában is látszik az emberek lehelete. A tömegek mégsem választják a templomokat hűsölésre - mondták az [origo]-nak többen is: a tihanyi apátság titkárhelyettese szerint sokkal több látogatójuk van felhős, borongós időben, a kánikulában az emberek még mindig inkább a strandot választják.
3. Örökké hideg barlangok

Magyarország viszonylag jól el van látva látogatható barlangokkal is, amelyek szintén kellemes menekülést jelentenek a kánikulából. Az [origo] által megkeresett barlangoknál azonban szintén nem tapasztaltak megugró forgalmat, az embereknek szerintük sem jut eszébe elszakadni a vízparttól.
Pedig ha valahol, itt igazán ki lehet szakadni az izzasztó hétköznapokból: a tapolcai tavasbarlangban jelenleg mintegy 20 fokban csónakázhatunk a földalatti tavon, egy ugrásra a Balatontól, a szintén Balaton-parti Csodabogyós barlangban pedig egész évben 9,5 fok van. Ezt a barlangot csak felszereléssel, apró járatokon át kúszva tudjuk bejárni, de vannak teljesen kiépített, mindenki számára kényelmesen látogatható barlangok is. Az Aggteleki Baradla-barlangban például a fantasztikus cseppkövek mellett 10 fokos hűvös várja a látogatókat, akár csak a fővárosiak számára legelérhetőbb Pál-völgyi-cseppkőbarlangban.
Az aggteleki cseppkőbarlangban az [origo]-nak telefonon azt mondták, hogy érzékelnek forgalomnövekedést, de nem egyértelmű, hogy ez a kánikula miatt van: a barlangban egyébként is nyáron van a főszezon. Az [origo]-nak nyilatkozó alkalmazott ennek ellenére azt mondta: a barlang kiválóan alkalmas a kánikula elől menekülők, hűsölni vágyók számára 1 vagy 2 órás föld alatti gyalogtúráival.
4. Nyáron is működő jégpályák

A profi hokicsapatokon kívül keveseknek jut eszébe, de nyáron is működik az országban néhány fedett jégpálya, amelyeken igazi télbe csöppenhetünk vissza. Ezek megtalálásához azonban komoly kutatómunkára van szükség: az [origo] által megkeresett vidéki jégpályák közül ugyanis mindegyik bezárt a nyári időszakban, és Budapesten is csak néhány jégcsarnok várja kitartóan a hidegre vágyó korisokat. "Ilyenkor szinte mindenki bezár nyári karbantartásra, mi is csak augusztus 8-án nyitunk újra" - mondta az [origo]-nak a Pesterzsébeti Jégcsarnok üzemeltetési koordinátora.
Az újbudai BHG-pálya azonban most is nyitva van - mondta az intézmény egyik munkatársa, Fehér Kálmán. A jégcsarnokban főleg iskolai táborokat, tanfolyamokat tartanak, esténként pedig hokicsapatok edzenek, de minden szombaton van úgynevezett "közönségjég", amikor bárki mehet korcsolyázni. Aki korcsolyázásra fanyalodik, annak nem is kell nagy tömegtől tartania, a lehetőséggel ugyanis nagyon kevesen élnek, csak 5-10 ember jelenik meg szombatonként - mondta a jégcsarnok munkatársa. "Nyilván azért, mert pénzbe kerül, és mindenki az ingyenes vízpartot választja helyette" - tette hozzá.
Egy másik lehetőség a korcsolyázni vágyóknak az óbudai műjégpálya, ahol ugyan szabadon nem lehet korcsolyázni, de csapatok óránként 10-16 ezer forintért lefoglalhatják a pályát. Akinek megér ennyit a hűsölés, az 5-10 fokos hidegben korcsolyázhat, hokizhat vagy akár egyszerűen csak csúszkálhat a haverokkal.
5. Nyirkos borospincék
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static4.origos.hu/i/1207/20120702-hoseg-kanikula-hol-van-huvos15.jpg)
Magyarország 22 borvidékén hangulatos borospincék tömege várja a föld alatt azokat, akik sem a barlangokra, sem az altemplomokra, sem az aktív téli sportokra nem fanyalodnak rá. Ezek a pincék ráadásul a nyári kánikulákban gyakran szintén konganak az ürességtől, ezért nem okozhat gondot egy borkóstolás megszervezése. Az [origo]-nak tokaji és villányi pincékben is azt mondták, hogy egyáltalán nem tapasztaltak rohamot a meleg miatt, sőt: több pincetulajdonos arra panaszkodott, hogy pincéikből ilyenkor a szokásosnál is jobban elmaradoznak a vendégek.
Egy nagyobb tokaji pincészetben, a Rákóczi pincében azt mondták, hogy most még 15 fok van a hordók között, de ezt nem érzik elég vendégcsalogatónak, szervezett programjaik népszerűségét ez nem befolyásolja. "Van egy kisebb borozónk is, ott látszik egyedül, hogy a borterasz ilyen kánikulában már nem túl népszerű, a pince viszont jóval inkább - mondta a pincészet egyik alkalmazottja. Egy kisebb tokaji pince tulajdonosa szerint viszont a kánikula éppen a kívánttal ellentétes hatást ér el: "az emberek ki sem mozdulnak otthonról a nagy melegben, el sem indulnak a pincékhez" - panaszkodott.
Egy kis villányi pince vezetője szerint pedig 12-13 fokos hűvös is lehet odalenn a hordóknál, ami már szinte túl hideg is a vendégeknek: ő ezért inkább egy külön borozóteremben, 20 fokban kínálja a borait. Az asszony szerint az emberek mégsem kapcsolják össze fejben a hangulatos, öreg borospincéket a kellemes hűvössel. "A többség inkább csak a csicsás, csillogó, légkondicionált helyekre szeret menni" - mondta. Pedig szerinte kifejezetten jó egy régi kőpincében üldögélni, igaz, ennek is megvan a veszélye. Ha ugyanis valaki végigkóstolja a borkínálatot, és utána hirtelen tér vissza a kánikulába, azt azonnal, fájdalmasan üti fejbe az alkohol és a forróság.
6. Jégverem és jégbár
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static2.origos.hu/i/1112/20111206-icebar-jegbar9.jpg)
A durvább hidegre vágyókat Budapesten a felsoroltakon kívül néhány extrém vacogási lehetőség is várja: a fővárosban ugyanis tavaly megnyitott az ország első jégbárja, ahol a falakat jégtömbök borítják, a termeket jégszobrok díszítik, és a bútorok, székek, kanapék és poharak is jégből vannak. Az egyelőre egyedülálló Váci utcai bárban folyamatosan mínusz 10 fok körüli a hőmérséklet, ahol poncsókban, meleg ruhákban is dideregve iszogathatunk a nyár közepén (a helyről itt olvashat bővebben).
Zuglóban még extrémebb hideget, akár a mínusz 110 fokot is kipróbálhatja, aki radikális módszerekkel akar szakítani a kánikulával: a Hidegkamra nevűt hidegterápiás központban néhány percre a természetben sosem tapasztalt hőmérsékletnek tehetjük ki magunkat. Az intézményben gyógyításra használják fel az hideget. A rövid fagyoskodást meglehetősen borsos áron adják, egy alkalom 9000 forint, de ez az intézmény üzemeltetője szerint különböző pozitív élettani hatásokkal is jár, ha valakinek megér ennyit a forrósággal való rövid szakítás (a Hidegkamráról készített videoriportunkat itt nézheti meg).
Címlapsztori»
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- Ahol a gyalogos nem ember
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- Újabb sorozatgyilkos mehet haza
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- Szamarak téptek szét egy férfit Magyarszecsődön
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- Egy debrecennyi magyar már külföldön él
- Négy fideszes nem szavazta meg a trafiktörvény módosítását
- Énekeljük együtt az Összetartozás dalát!
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)