Szeptemberben választják meg Lázár utódját

Vágólapra másolva!
Szeptember másodikára írták ki Hódmezővásárhelyen a polgármester-választást. A Miniszterelnökség élére távozó Lázár János helyéért az MSZP-s Kis Andrea, valamint a Fidesz és a KDNP által támogatott Almási István pályázik a legnagyobb eséllyel.
Vágólapra másolva!

Kis Andrea tanárt indítja az MSZP a hódmezővásárhelyi polgármesteri tisztségért az őszi időközi választáson, amelyet a helyi választási bizottság szeptember 2-ára írt ki. Kis Andrea 1999 őszén lépett be az MSZP-be, 2010-ben polgármesteri kihívója volt Lázár Jánosnak.

Az MSZP bejelentésével egy időben ülésezett a helyi választási bizottság, amely szeptember 2-ára, vasárnapra tűzte ki az időközi polgármester-választást. A választás kiírására azért volt szükség, mert a várost 2002 óta irányító Lázár János június 2-ától a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként, és e poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen polgármesteri tisztségével.

A polgármester-választásig - az önkormányzati törvény és a helyi szervezeti és működési szabályzat alapján - Almási István alpolgármester látja el a városvezetői teendőket. A Fidesz és a KDNP helyi csoportja már korábban bejelentette, hogy a település irányításában tizennyolc esztendeje önkormányzati képviselőként, tizenkét éve pedig alpolgármesterként részt vevő Almási István jelölését támogatja a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztra.

Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlés május 25-ei rendkívüli ülésén, amikor Orbán Viktor "kikérte" őt a város lakóitól, jelentette be, hogy elfogadja a kormányfő felkérését a Miniszterelnökség államtitkári posztjára, és a törvényes határidőn belül megszünteti a két tisztség közötti összeférhetetlenséget.