[origo] itthon
Csak részben bűnös az Orbánt figyelő NBH-főigazgató
[origo]|2012. 07. 04., 19:51|Utolsó módosítás:2012. 07. 05., 9:40|Nem követett el hivatali visszaélést Laborc Sándor a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint, viszont bűnösnek találták magántitok jogosulatlan megismerésében. Mivel a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának ügyeiben minden adat államtitok, még azt sem lehet tudni, pontosan miről szólt az eljárás, de a feltételezések szerint Orbán Viktor és Kövér László jogtalan megfigyelése volt a vád.

Laborc Sándor egy korábbi képen
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Első fokon felmentette a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa a hivatali visszaélés, a hivatali visszaélésre való felbujtás és a hűtlen kezelés vádja alól Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH, ma már Alkotmányvédelmi Hivatal) korábbi főigazgatóját. Bűnösnek találta viszont magántitok jogosulatlan megismerésében, illetve ennek kísérletében, ezért pénzbüntetésre ítélte. Laborc három vádlott-társát szintén magántitok jogosulatlan megismerése és ennek kísérlete miatt ítélték pénzbüntetésre.
Az ítélet nem jogerős. Zamecsnik Péter, Laborc védője az MTI-nek azt mondta: a hivatali bűncselekmények, valamint a hűtlen kezelés bűntette alól bűncselekmény hiányában mentette fel védencét a bíróság, de ezt az ügyészség megfellebbezte. A védelem pedig az ellen nyújtott be fellebbezést, hogy az ügy három vádlottját pénzbüntetésre ítélte a bíróság magántitok jogosulatlan megismerése, valamint magántitok jogosulatlan megismerésének kísérlete miatt.
A Fővárosi Törvényszék a perben végig zárt tárgyalásokat tartott, mivel az eljárásban számos államtitoknak minősülő adat felmerült. Mivel az ítéletnek csak a rendelkező részét olvasták fel nyilvánosan, az indoklását nem, az ügy részletei nem ismertek. Annyi bizonyos, hogy Laborc és társai ellen a Budapesti Katonai Ügyészség 2010. februárban rendelt el nyomozást, amit novemberben egyesítettek a Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő által tett feljelentés alapján indult büntetőeljárással. A katonai ügyészség idén január 13-án nyújtotta be a vádiratot, a tárgyalás áprilisban kezdődött.
Laborc Sándor összes büntetőügye államtitok, a Magyar Nemzet azonban annyit kiderített, hogy a volt NBH-főnök elleni eljárások közül még a nyomozás során négy ügyet vontak össze. Zamecsnik Péter, a volt titkosszolgálati vezető ügyvédje nemrég az ATV-nek elmondta, Laborc ellen az úgynevezett kémügyben bűnpártolás a gyanú, míg hivatali visszaéléssel és felbujtással az Orbán Viktor mai miniszterelnökről és Kövér László jelenlegi házelnökről lementett adatsorok miatt vádolták meg.
Ebben az ügyben az első feljelentést 2010 februárjában - még a Bajnai-kormány idején - Balajti László tette, aki 2009 nyarán vette át a polgári elhárítás vezetését Laborctól. A Magyar Nemzet akkor azt írta: az NBH számítógépeinek merevlemezein több telefonbeszélgetés, híváslista, valamint a cellainformációkra irányuló elemzés is volt. Laborc laptopján mappába rendezve sorakoztak az adatsorok, volt közöttük "Ovi" és "Bajusz" nevű is, ezek nagy valószínűséggel Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról tartalmaztak információkat.
A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa március 12-én kezdte meg egy másik ügy, a kémbotrány néven elhíresült, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő per tárgyalását, amelyben Laborcot bűnpártolással, Szilvásy György egykori titokminisztert pedig felbujtással vádolják. Laborc idén júniusban személyiségi jogi pert vesztett az UD Zrt.-vel szemben a Fővárosi Törvényszéken. A nem jogerős ítélet szerint az UD-ügy kirobbanásakor, 2008 szeptemberében az NBH vezetője olyan nyilatkozatot tett, amely szerint a céghez köthető egyes bűncselekmények elkövetése.
Az UD-ügyben Laborc tett feljelentést 2008 szeptemberében lőfegyverrel való visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) akkoriban házkutatást tartott hat helyszínen, szervereket, adathordozókat foglalt le, majd magántitok jogosulatlan megismerése, államtitoksértés és számítógépes rendszer feltörése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Szilvásy akkor polipszerű árnyék-titkosszolgálatról beszélt, de a büntetőeljárások elhaltak, és idővel távozott posztjáról Szilvásy és Laborc is. A főigazgató akkor arról beszélt, hogy a nyomozás során tapasztalt "anomáliák matt" mondott le.
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja
- Halálra késeltek egy nőt Pécsen
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Elfogták a gyilkos pécsi állatorvost
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
- Vidnyánszky sajnálja a buzizást
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Áder János lett a nemzet snecizője
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Összeomlott egy híd Washington államban
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Két évet téved Őszöd állítólagos tanúja
- Hol a legdrágább a magyar föld?
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/1305/2013052439.jpg)