Hatékonyabban ellenőrzi a rendőreit Pintér

Vágólapra másolva!
A miniszter felhívta a figyelmet, hogy az engedély nélkül külső szolgálatot vállaló rendőrök nem teljesíthetnek szolgálatot az ORFK kötelékében.
Vágólapra másolva!

Szigorításokra nincs szükség, de az ellenőrzéseken változtatni kell - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter, akit egy pénteki sajtótájékoztatón a rendőrök mellékállásáról kérdeztek V. László vállalkozó érdekeltségeinek rendőri védelme miatt.

A miniszter közölte: a főkapitányi utasítás és a jogszabályok pontosan megmondják, hogy milyen szolgálatot vállalhatnak a rendőrök; az ellenőrzéseket kell hatékonyabbá tenni. A miniszter arra hívta fel az engedély nélkül külső szolgálatot vállaló rendőrök figyelmét, hogy a későbbiekben nem teljesíthetnek szolgálatot az Országos Rendőr-főkapitányság kötelékében.

A V. László vállalkozóval kapcsolatos korrupciós ügyre június elején derült fény; hat embert gyanúsítottak meg, négy vezető beosztású rendőrtisztet és két civilt, valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezték. Cikkeinket az ügyről itt olvashatja.