Ellenük követtem el szörnyű tetteim - kegyetlen gyilkosok vallomásai

Húsz ember tölti tényleges életfogytiglani börtönbüntetését a szegedi Csillag börtönben, tudva, hogy soha nem szabadulhat. Közülük négyen vállalták, hogy válaszolnak az [origo] kérdéseire. Kézzel írt vallomások arról, milyen, ha valaki soha többé nem érinthet meg senkit, milyen, amikor a "szörnyű tettei" kísértik, és arról, hogy milyen a kilátástalanság szaga.

A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés (tész) a magyar igazságszolgáltatás legsúlyosabb büntetése - a halálbüntetést 1990-ben törölték el, a tészt ez után vezették be. Jelenleg összesen húsz embert tartanak fogva a szegedi Csillag börtönben, ők azok a rabok, akik biztosak lehetnek benne, hogy soha nem szabadulhatnak. Köztük van, aki idegeneket lőtt agyon az Oktogonon, van négyszeres gyilkos és háromszoros rablógyilkos, a három idős embert agyonverő várdai rém, a szécsényi gyerekgyilkos, a kaszinós gyilkos, és korábban így töltötte büntetését a móri mészárlásért - mint utóbb kiderült, ártatlanul - elítélt Kaiser Ede is.

Az uniós országok közül egyedül Magyarországon létezik tényleges életfogytiglani büntetés. Társadalmi támogatottsága éppúgy van, ahogy a halálbüntetésnek is, de vannak ellenzői is, akik szerint a jogintézmény a kínzás és az embertelen bánásmód tilalmáról szóló nemzetközi egyezményekbe ütközik. A tész alkotmányosságával az Alkotmánybíróság is foglalkozott, de mielőtt döntés született volna, az új Alaptörvénybe is bekerült a tényleges életfogytiglan.

A jelenleg büntetésüket töltő tészesek mindannyian férfiak, a Csillag hosszú idejű speciális rezsimű körletében élnek. Közülük négyen vállalták, hogy  - a nevük említése nélkül - az [origo] néhány kérdésére leírják a gondolataikat. A reményről, a napi rutinról, a különleges eseményekről, családról, magányról. Van, akiben a kisállata, van, akiben a kisfia elképzelése tartja a lelket, de olyan is, akit már semmi nem érdekel, csak "céltalanul vegetál". A képekre kattintva az elejétől a végéig elolvashatja a négy férfi kézírásos szavait.

A következő kérdéseket küldtük el a raboknak:

Mesélje el röviden a börtönbe jutásának történetét.

Hogyan zajlik egy napja, melyek a rutinszerű, és melyek a különleges események?

Milyennek látja a körülményeket, amelyek között él?

Mi az, amiben örömet lel, lát-e célt maga előtt, és milyet?

Hogyan változtatná meg az életfelfogását, ha tudná, hogy van esélye feltételesen szabadulni előbb-utóbb?

Van-e, és milyen kapcsolata a családjával?

Milyen a kapcsolata a többi tényleges életfogytiglanra ítélt rabbal, milyennek látja őket (magához képest)?

1-es rab: Csak álmodni szabad szabadon

A képre kattintva elolvashatja a teljes szöveget pdf-ben

A kell-ről szól az élet, írja ez a rab a mindennapokról:

Mindennapjaim meghatározó, központi szava a KELL. Reggel fel kell kelnem, amikor meghatározzák, meg kell ágyaznom, ahogyan előírják, fel kell öltöznöm, ahogyan előírják és meg kell ennem a reggelimet, amikor mondják. Sétálni, foglalkozásra és fürödni akkor mehetek, amikor megengedik. A munkámmal megadott időre kell elkészülnöm és a tévét is csak meghatározott ideig nézhetem, aztán aludnom kell. Az önállóság és az önrendelkezés fogalma itt más értelmet nyert. Viszont arról álmodhatok, amiről akarok. A hétköznap és a hétvége egyforma, legalábbis egyformának élem meg. Minden rutinszerű, mindenért mindig ugyanoda kell nyúlnom ahová korábban, mert a zárkát nem rendezhetem át és a szekrénybe is meghatározott séma szerint kell bepakolnom.

Emberi lényt nem érinthet meg soha, írja.

Elsődleges örömforrásom a kapcsolattartás, a külvilággal való érintkezés. Ezen kívül kisállatot gondozok, ami azért kiemelt jelentőségű számomra, mert ez az egyetlen élőlény, amelyet megérinthetek. A látogatóimmal csak üvegfalon át nézhetjük egymást és telefon segítségével beszélgetünk. Örülök az engedélyezett barkácsolásnak, az általam fából készített dísztárgyakat szeretteimnek szoktam átadatni látogatások alkalmával, ugyanis nekik készítem azokat, rengeteget gondolok rájuk. Örülök annak is, ha valamit dolgozhatok. Célt nem látok magam előtt, bárhogyan is kémlelem a jövőt.

Úgy érzi, gyökeresen megváltozna az élete, ha lenne legalább esély arra, hogy kiszabadulhat.

Ha lenne egy cél, egy szabadulási lehetőség, akkor minden értelmet nyerne. Terveket készítenék, rövid távú, néhány éves célokat tűznék ki, mint például egy főiskola elvégzése, magas fokú nyelvvizsga vagy nyelvvizsgák megszerzése, még több szakma elsajátítása, stb. hogy a szabadulásom utáni boldogulásom, visszailleszkedésem minél gyorsabban és minél magasabb színvonalon realizálódjon.

Valaha mindannyian ugyanolyanok voltunk, mint a többi ember - erről írt akkor, amikor azt kérdeztük, milyen a kapcsolata a többi tészessel.

Mindegyikünk egyéniség, nincs köztünk két egyforma, nem lehet minket általánosítani, csupán ítéletünk mértéke a közös pontunk. A hozzánk közelebb állókkal megbeszéljük a gondjainkat, örömünket, bánatunkat, hasonlóan a szabad élet "haveri köreinek témáihoz". (...) Valaha minannyian ugyanolyan emberek voltunk, mint bárki más, nem lógtunk ki a sorból, nem tűntünk ki a tömegből. A társadalom hasznos tagjaként éltem, bizonyítottan tudok jól és helyesen élni. Akkor miért is kellett kirekeszteni a társadalomból?

2-es rab: Magányossá tesznek a szörnyű tettek

A képre kattintva elolvashatja a teljes szöveget pdf-ben

Mindannyiuk közül a legszűkszavúbb az az elítélt volt, aki a szavai alapján a családja ellen követett el bűnöket. Arra a kérdésre például, ami a börtönbe jutásának történetére vonatkozott, csak ennyit írt:

2007-ben bűncselekményt követtem el, előzetesbe kerültem, majd 2008-ban jogerősen életfogytiglanra ítéltek.

Amikor arra kértük, mesélje el egy napját, és számoljon be a különleges eseményekről is, ennyit írt:

A házirendben meghatározott napi teendők a rutinszerű feladatok, kötelezettségek. Különleges események az én életemben, mindennapjaimban nem szerepelnek.

A körülményeket élhetőnek és elviselhetőnek tartja, mégis, arra a kérdésre, hogy van-e, amiben örömöt talál, azt felelte:

Igazából semmiben nem találok örömöt, céltalanul vegetálom át a mindennapokat. Ha lenne esélyem még visszatérni a társadalomba, abban az esetben minden erőmmel beletemetkeznék a tanulásba!

A legrövidebb választ a következő kérdésre írta: Van-e, és milyen kapcsolata a családjával?

Nincs, hisz ellenük követtem el szörnyű tetteim.

3-as rab: Akit a kisfia éltet

A képre kattintva elolvashatja a teljes szöveget pdf-ben

Ez a férfi az egyetlen, akinek a szavaiból valamelyest optimizmus csendül ki, az írását például így zárja:

Néha szinte vágyom is a kihívásra, hogy meg tudom-e kedvelni őket [a többi elítéltet] és ők meg tudnak-e kedvelni engem. Ez előbb-utóbb sikerülni is fog. És ez pozitív dolog!

Ő alig egy hónapja van a Csillagban - mint "lelkes amatőr" -, és, mint írja, a körülmények tekintetében "rosszabbra számított", azelőtt még soha nem volt börtönben. Ő úgy érzi, a napi rutinból néhány kedvenc tevékenységet érdemes kiemelnie:

...úgymint a sétát és a foglalkoztatót. A sétát nem úgy kell elképzelni, mint máshol, de azért kell az a kis mozgás, friss levegő, napfény. A másik dolog a foglalkoztató: ott lehet pingpongozni, sakkozni, - amit nagyon szeretek - társasjátékozni, stb. És jókat beszélgetni. És ez sem másodlagos szempont. Van még kettő kedvenc időtöltésem, az olvasás és a rajzolás. (...) Rajzolni csak műkedvelőként szoktam, de elég sok időmet leköti, azért is említettem meg. A kisfiamnak szoktam, amit egyszer talán oda tudok neki adni, vagy el tudom juttatni. (...) A legkülönlegesebb dolog lenne, ha a kisfiammal tudnám tartani a kapcsolatot.

Örömöt leginkább abban talál - írja -, hogy a kisfia képét nézegeti.

Látok pár apró fénysugarat az alagút végén. Ha ezek összeállnak egy folyamatos nagyobb erejű fénycsóvává, én azt nevezném örömnek. Értem ez alatt, ha tudnám tartani a kapcsolatot a kisfiammal, a volt élettársammal - tudom, ez szentimentálisan hangzik, mert mi már jó ideje nem voltunk együtt -, mert ő még mindig sokat jelent nekem.

Pedig a kapcsolattartás eddig nem jött össze:

Van egy hat év nyolc hónapos kisfiam, akivel jelen pillanatban sajnos nem tarthatom a kapcsolatot. Az exem nem igazán szeretné ezt. Próbálkoztam már sokszor, de az eredmény egyenlő a nullával. Most is éppen választ várok a gyámügyi hivataltól, már sokadjára. De úgy látom, ez az út is járhatatlan. Pedig ez lenne az adott körülmények között számomra az egyik legfontosabb. Ha nem a legfontosabb. De ha így nem megy, fogok próbálkozni más vonalon.

4-es rab: Mindenhonnan száll a kilátástalanság szaga

A képre kattintva elolvashatja a teljes szöveget pdf-ben

A monotonitás a feleslegesség érzését erősíti, derül ki az egyik rab leírásából:

Minden napom ugyanúgy telik, a monotonitás, a reménytelenség, a teljes apátia jegyében, ami ellen küzdök, egyre kisebb meggyőződéssel. Ez az "állapot" egyébként nem excepcionális, vannak nálam mélyebben lévő sorstársaim, de ezen nem szabad meglepődni. Minden reggel azzal a tudattal ébredni, hogy felesleges a létezés, nem éppen jellemformáló hatással van rám, ránk.

A börtönben őt körülvevő körülmények kielégítőek, de nem sokat segítenek:

Mindez azonban nem tudja feledtetni azt a szagot, amit minden tészes érez itt. A determináltság és a kilátástalanság szaga ez, én mindenben, és mindenhol ezt érzem, remélem, hogy csak a képzelet játéka, ami groteszk tréfát űz velem.

Egy vágya van:

Szeretnék még szabad emberként bizonyítani ebben a társadalomban, amiben aktuálisan persona non grataként vagyok elkönyvelve.

Arra a kérdésre pedig, hogy hogyan változtatná meg az életfelfogását, ha tudná, hogy van esélye feltételesen szabadulni előbb-utóbb, azt felelte:

Alapjaiban. Nagyon markáns a határvonal a valamit tudni és valamit remélni között. (...) Tekintettel arra, hogy én nem érzem magam idevalónak, az én esetemet nem lehet egy lapon említeni a sorozat-, többszörös illetve kéjgyilkosokéval, éppen ezen okból kifolyólag nem tudom, és nem is akarom elfogadni a jelenlegi helyzetemet, mert tudom, hogy képes vagyok a társadalomba reintegrálódni.