[origo] itthon
Rábízták az év kórházát egy titokzatos műkereskedőre
Dull Szabolcs|2012. 07. 17., 15:27|Utolsó módosítás:2012. 07. 17., 16:44|Nyugdíjba küldik a kórházigazgatót a tavaly az év kórházának választott törökbálinti Tüdőgyógyintézetnél. A pályázatot néhány hete megnyerő, harminc év körüli új igazgatót sokan alig ismerik, eddig főleg művészeti galériákban szerzett vezetési tapasztalatot. A csere csúszik, információink szerint azt vizsgálhatják, hogyan nyerhetett a komolyabb rutinnal nem rendelkező jelölt.
Izgatottan kérdezgették egymástól a törökbálinti Tüdőgyógyintézet dolgozói július elején, hogy kicsoda lehet Mark Alexander Feder. A munkatársak kézről kézre adogatták a kórházigazgatói pályázatok eredményéről szóló cikkeket, amelyek szerint a Tüdőgyógyintézetet húsz éve vezető igazgató helyett a jövőben a németes nevű férfi irányítja majd az intézményt.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) idén március 30-án írt ki pályázatokat az állami fenntartásba kerülő kórházak igazgatói tisztségére. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának júliusi közleménye szerint a 35 intézményből 11 élére nem sikerült vezetőt választani - információnk szerint azért, mert a 62 évesnél idősebb pályázók anyagait nem fogadták be.
A galériából a kórház élére
A törökbálinti Tüdőgyógyintézet jelenlegi vezetője, az idén 66 éves Fülöp Rudolf, akit tavaly Réthelyi Miklós miniszter a Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjével tüntetett ki, szintén a kötelező nyugdíjazás miatt nem maradhat igazgató. Habár Szócska Miklós egészségügyi államtitkár korábban felmentést kért az ágazatnak, a kormány elrendelte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatára, hogy minden 62 év feletti közalkalmazottnak kötelező nyugdíjba vonulnia. A döntés átírta a kórházigazgatói pályázatok elbírálását, a törökbálinti Tüdőgyógyintézetben azonban a pályázatot nem érvénytelenítették, hanem a másik indulót, Mark Alexander Federt hozták ki győztesnek a bírálók. Fülöp Rudolf sem a pályázatról, sem az új igazgatóról nem kívánt nyilatkozni.

Fülöp Rudolf a kötelező nyugdíjazás miatt nem maradhat igazgató
A törökbálinti Tüdőgyógyintézet tavaly az év kórháza lett "kis kórház kategóriában". Az elismerést néhány hónapja a kórházszövetség és a GYEMSZI vezetője adta át az eddigi igazgatónak. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kiírt pályázat bírálói a kórház fejlesztéseit és a menedzsment stratégiája alapján ítélték az első helyet a Tüdőgyógyintézetnek, amely most mégis új vezetőt kap.
A Tüdőgyógyintézet több dolgozója csak az interneten talált néhány adatot az új igazgatóról, voltak azonban, akik halványan emlékeztek arra, hogy a most harminc év körüli Mark Alexander Feder négy-öt évvel ezelőtt a kórház anyagbeszerzési osztályán dolgozott. Többek szerint azóta a kórház felé sem nézett. Az egyik őt ismerő kórházi dolgozó szerint "tisztelettudó fiú volt, picit törte a magyart, az egészségügyi szaknyelvet nem beszélte, de ezzel sosem volt ott probléma".
A leendő igazgatóról az internetes keresők segítségével annyit lehet megtudni, hogy Párizsban, a Schiller International Universityn tanult. Az egyetemen elsősorban diplomáciát és nemzetközi kapcsolatokat tanítanak, orvosi vagy egészségüggyel kapcsolatos képzés nincs az intézményben az egyetem honlapja szerint. Feder jelenleg egy szálloda halljában működő galériát (La Galerie Sofitel) vezet, illetve egy másik galéria (Galéria RadaR) vezetőhelyettese. Az egyik galériához megadott telefonszámom utolértük Mark Alexander Federt, aki tört magyarsággal azt ismételgette, hogy nem kíván nyilatkozni semmiről. Így nem válaszolt arra sem, hogy miért pályázta meg a Tüdőgyógyintézet igazgatói posztját, és mikor veszi át az intézmény vezetését.
Az apósa gondoskodott a névjegykártyájáról
Mark Alexander Federt az interneten található adatok szerint jelenleg egyetlen dolog köti az egészségügyhöz: ő a Magyar Magánkórházak Egyesületének főtitkára. A szervezetet 2003-ban tizenkét magánklinika alakította, de a működésről és a jelenlegi tagintézményekről nincsenek az interneten hivatalos adatok, az egyesületnek ugyanis nincs saját honlapja. A szervezet működését ismerő forrásunk szerint Feder úgy került az egyesületbe, hogy annak elnöke, Argay László az apósa. Többször kerestük miskolci magánintézetében Argay Lászlót, hogy megkérdezzük erről, de nem értük el.
A forrásunk szerint Federnek Argay László ajánlotta fel a tisztséget azért, "hogy legyen valami hangzatos a névjegykártyáján", és Feder feladata "annyiban merül ki, hogy adminisztrál, és konferenciákra jár az egyesület nevében". Feder például tavaly felszólalt a Fórum az államosításról című konferencián, amelyet a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége Egyesület szervezett.
Az egyesület titkára, Balaton Péter azt mondta az [origo]-nak, hogy sem a konferencia előtt, sem utána nem hallott Mark Alexander Federről, akit azért hívtak meg, mert a Magánkórházak Egyesületének is szót akartak adni. A titkár szerint Feder a németországi egészségügyi modellről beszélt, és "egészen hozzáértő volt a felszólalása".

Csúszik az átadás-átvétel a Tüdőgyógyintézetben
A kórház több dolgozója szerint ezen a héten zajlana az igazgatók között az átadás-átvétel a törökbálinti Tüdőgyógyintézetben, de Mark Alexander Feder eddig még nem jelent meg a kórházban. A kórház jelenlegi vezetését informálisan arról tájékoztatták, a csúszás oka, hogy Mark Feder pályázati anyagát még egyszer átnézik a GYEMSZI szakértői. Megkérdeztük a GYEMSZI-t, hogy újravizsgálják-e Mark Alexander Feder pályázatát, előfordulhat-e, hogy új pályázatot írnak ki, illetve nyilvános-e a győztes kórházigazgató anyaga, de az intézettől péntek óta nem kapunk választ a kérdéseinkre.
Címlapsztori»
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Tűnés a falumból!
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Portik Tamás hangosan nevetett a zavart koronatanún
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, ...
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Tűnés a falumból!
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Portik Tamás hangosan nevetett a zavart koronatanún
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Pert nyert egy devizahiteles a bank ellen
- Új szálakat vizsgálnak a Madeleine-ügyben
- Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
- Éledező növekedés, hatalmas államadósság
- Eldőlt egy vaslépcső a BVSC uszodájában
- Mintegy száz riasztást kaptak a tűzoltók
- Őrült pénzt kaphat az amerikai lottónyertes
- Banális hibákat követtek el a rendőrök a cigánygyilkosságoknál
- Fegyveres rablókat fogtak el Budapesten
- Segítene az elhízott magyarokon az EU
- Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
- Lövések és pánik élőben Cannes-ból
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051718.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051324.jpg)