Bíróság elé állítanák Csatáryt

Vágólapra másolva!
A francia külügyi szóvivő szerint a náci bűnök elévülhetetlenek, ezért a Budapesten megtalált Csatáry Lászlónak is a bíróság előtt kell felelni tetteiért.
Vágólapra másolva!

Csatáry Lászlónak a bíróság előtt kell felelnie tetteiért - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Párizsban a francia külügyi szóvivő. Bernard Valéro külügyi szóvivő arra az újságírói kérdésre válaszolt, hogy a francia kormány álláspontja szerint Csatáry Lászlót le kellene-e tartóztatniuk a magyar hatóságoknak.

"A náci bűnök elévülhetetlenek. Úgy véljük, hogy a náci bűnösöknek, bárhol is tartózkodjanak, a bíróság előtt kell felelniük tetteikért" - fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: "A budapesti főügyész azt közölte, hogy az igazságszolgáltatás már vizsgálja a tényeket. A magyar hatóságok dolga, hogy megfelelően lépjenek fel az ügyben".

A legnagyobb brit bulvárlap, a Sun vasárnap jelentetett meg cikket arról, hogy megtalálta Csatáry Lászlót, akit a Simon Wiesenthal Központ a világ legkeresettebb háborús bűnösének tart. A Sun írása szerint a 97 éves (más források szerint 95 éves) Csatáry több mint 15 ezer zsidó auschwitzi deportálásában működött közre Kassán, és hollétéről 15 évig nem lehetett tudni semmit.

A Sun szerint Csatáry László a háború után elmenekült Kassáról, és a távollétében, 1948-ban háborús bűnök miatt halálra ítélték Csehszlovákiában. A férfi ezután Kanadában telepedett le, új személyazonossággal, és műkereskedőként dolgozott. 1997-ben, amikor kanadai állampolgárságát visszavonták, eltűnt a hatóságok szeme elől.

Nem bíznak a magyar hatóságokban

Kételyét fejezte ki Efraim Zuroff azzal kapcsolatban, hogy a magyar hatóságok felelősségre akarják-e vonni a háborús bűntettekkel gyanúsított Csatáry Lászlót. "A legfontosabb kérdés az, vajon megvan-e a politikai akarat Magyarországon ahhoz, hogy a Csatáry-ügyet bíróság elé vigyék. Mi azt követeljük, hogy az ügy végre kezdődjön el. Hogy Csatáryt nevezzék meg mint gyanúsítottat, s vessenek véget a lavírozásnak" - mondta a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője a dpa német hírügynökségnek arra a kérdésére, mit vár a magyar hatóságoktól.

Kétkedését Zuroff azzal magyarázta, hogy a magyar hatóságok már négy és fél éve ismerik az ügyet. "Én már 2006-ban bizonyítékokkal szolgáltam az ügyészségnek. 2011 szeptemberében pedig még Csatáry budapesti címét is megadtam" - állította a náci bűnösök felkutatásával foglalkozó központ igazgatója. "Nyilván abban reménykedtek, hogy eltűnik" - tette hozzá a dpa hétfői jelentése szerint.