[origo] itthon
Csak másnap reggel fogta fel tettét Bándy Kata gyilkosa
[origo]|MTI|2012. 07. 17., 11:20|Utolsó módosítás:2012. 07. 17., 19:20|Részegen, bedrogozva próbálta megerőszakolni áldozatát az a férfi, aki a gyanú szerint megfojtotta a Pécsen meggyilkolt rendőrségi pszichológusnőt, Bándy Katát. A férfi kedden részletes beismerő vallomást tett, amelyben elmondta, hogyan követte a lányt az éjszakában, és hogyan tuszkolta be egy kocsiba. A vallomás szerint a gyanúsított csak a gyilkosság másnapján jött rá arra, mit tett.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Részletes beismerő vallomást a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított férfi, P. László, akit a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon hét órán át hallgattak ki kedden - közölte kihallgatás után Sólymos Sára, a gyanúsított kirendelt védője. Az ügyvéd szerint P. László részletes beismerő vallomásában úgy nyilatkozott, hogy tettét szexuális indíttatásból, egyedül követte el, és csak az eset után szembesült azzal, hogy meggyilkolta a rendőrségi pszichológust.
P. László kihallgatásán azt mondta, hogy a bűncselekmény napján két liter bort ivott, és valamilyen szintetikus kábítószert fogyasztott. Céltalanul kóborolt az utcán, amikor találkozott Bándy Katával - írja a Bama.hu. Védőügyvédje szerint a gyanúsított azt mondta: a nőt egy lakás ajtajában szólította le, majd követte az utcán. Egy Vadász utcai buszmegállónál még beszélt a nővel, majd erőszakkal hurcolta át a buszmegállótól ötven méterre lévő bokros részre, annak a helynek a közvetlen közelébe, ahol a holttestet megtalálták.
A gyanúsított azt mondta, fegyvere nem volt. A kirendelt ügyvéd szerint nem tudta megerőszakolni áldozatát, mert a nő ellenállt. A férfi ekkor - az ügyvéd által idézett vallomás szerint - fojtogatni kezdte. A dulakodás közben a nő egy árokba gurult, ezután P. László elhagyta a helyszínt.
A védő azt mondta, P. László nem volt tisztában azzal a ténnyel, hogy megfojtotta a nőt, és abban a tudatban hagyta el a helyszínt, hogy a sértett életben van. Másnap reggel a testén lévő karmolásokból és a nő ellopott mobiltelefonjából következtette ki, mi történhetett előző éjszaka.
Betörték az orrát a rendőrök
A védőügyvéd beszámolója szerint a gyanúsított az interneten szembesült tettének következményeivel. Mivel volt abban, hogy elfogják, a múlt hét második felében gyalogosan indult útnak édesanyja kelebiai otthona felé. A vallomása szerint azt tervezte, hogy később külföldre menekül.
A férfit végül Bóly mellett fogták el vasárnap délelőtt. A védőügyvéd megerősítette: a gyanúsított a rendőri intézkedés közben megsérült, az orra tört el, miközben menekülés közben a földre kényszerítették. Az ügyvéd szerint a rendőrök egyértelmű bizonyítékkal rendelkeznek, hiszen az áldozat körme alatt talált szövetminták ismeretei szerint a gyanúsítottól származnak. A férfinél megtalálták az áldozat ellopott mobiltelefonját is. Sólymos Sára azt mondta, aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolhatják meg P. Lászlót, s tettéért életfogytig tartó szabadságvesztést kaphat.
Bűntárs és szemtanú is volt
A nyomozók szerint P. Lászlónak volt egy bűntársa, akivel a Vöröskereszt utcában tuszkolták be egy autóba Bándy Katát - írta a Bama.hu. A Dunántúli Napló információi szerint Bándy Kata elrablásának tanúja is volt, aki hallotta, és talán látta is a lány elrablását. A rendőrség egyelőre nem ad hivatalos tájékoztatást a pécsi pszichológusnő meggyilkolásának részleteiről és a továbbra is zajló nyomozásról. Bándy Kata gyilkosának előzetes letartóztatásba helyezéséről szerdán fog dönteni a bíróság.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel számolt be arról, hogy őrizetbe vettek egy 26 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata meggyilkolásával, és a férfi beismerő vallomást tett. A 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án, vasárnap hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, de az otthonába nem érkezett meg. A nő holttestét július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen (az ügy hátteréről itt, a gyilkosról készült anyagunkat pedig itt olvashatja).
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- Halálra késeltek egy nőt Pécsen
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Négy amerikait öltek meg a drónok
- Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja
- A saját fiát is kínozta Szita Bence gyilkosa
- Zuhanó öngyilkos ölt meg egy hétéves kislányt Dél-Koreában
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Hol a legdrágább a magyar föld?
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)