Egyre kevesebben mennének szavazni

Vágólapra másolva!
Az MSZP a Fidesz nyomában van a biztos pártválasztók körében az Ipsos közvélemény-kutatása szerint, de mindkét pártnak csökkent a támogatottsága. Egyre kevesebben mondják azt, hogy elmennének szavazni, a pártoknak saját híveik felrázásra is koncentrálniuk kell.
Vágólapra másolva!

Az Ipsos júliusi közvélemény-kutatása szerint a nyár közepére kifejezetten alacsonnyá vált a választói aktivitás, ugyanis mindössze 34 százalékuk venne részt egy szavazáson. A kutatás alapján különösképpen a fiatalok, az alacsony iskolázottságúak és a szakképzetlenek számítanak rendkívül passzívnak. A biztos elmenetelt ígérők aránya folyamatosan csökken, négy évvel ezelőtt 47 százalék, nyolc éve 52 százalék, tizenkét éve pedig 54 százalék volt.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 33 százalékos, az MSZP 30 százalékos támogatást élvez, míg a Jobbik a szavazatok 22 százalékát, az LMP pedig 8 százalékát kapná, a Demokratikus Koalíció pedig egy százalékkal maradna el a parlamentbe kerüléstől.

Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója pénteken az MTI-hez eljutatott közleményében hangsúlyozza: az alacsony részvételi hajlandóság miatt a biztos pártválasztók körében közölt adatokból csak "óvatosan érdemes következtetéseket levonni".

A pártoknak saját híveik felrázásra is koncentrálniuk kell

A teljes népesség körében a Fidesznek és az MSZP-nek is 1-1 százalékponttal csökkent a támogatottsága az előző hónaphoz képest, vagyis a kormánypárt népszerűsége 16 százalékos, a szocialistáké pedig 14 százalékos. Ennél valamivel nagyobb az LMP vesztesége, az eddig mért legmagasabb, júniusi 6 százalékosról 4 százalékosra szűkült a bázisa.

A Demokratikus Koalíció támogatottsága a legstabilabb, lényegében megalakulása óta a népesség 2 százaléka áll mögötte. Valamelyest erősödött a Jobbik, a pártot ezúttal a választásra jogosultak 10 százaléka preferálja. A pártoktól távolságot tartók aránya 49 százalékról 51 százalékra emelkedett.

Az Ipsos szerint a pártoknak "saját híveik felrázásra is koncentrálniuk kell, jelenleg ugyanis eléggé enerváltnak tűnnek". Majdhogynem egyformán állnak ebben a vonatkozásban: a Fidesz, az MSZP és az LMP támogatóinak 53 százaléka érzi magát annyira elkötelezettnek, hogy meggyőződéssel állítja: akár azonnal leadná a voksát - fogalmaz Závecz Tibor. Megjegyzi: a Jobbik és a DK tábora "valamivel nagyobb lendületben van", 57 illetve 59 százalékuk menne el egy mostani választásra.

Az Ipsos 2012. július 11. és 18. között, ezerötszáz választókorú személyes megkereséses megkérdezésével végezte felmérését.