Hazamehettek a kórházból a hascsikarásos gyerekek

Vágólapra másolva!
Azt még mindig nem tudni, hogy mitől betegedett meg tizenöt gyerek a balatonakali táborban. A hányással, hascsikarással kórházba vitt gyerekek többsége infúziós kezelésre szorult.
Vágólapra másolva!

Minden gyereket hazaengedtek vasárnap a kórházból, akiket egy balatonakali táborból még szombaton vittek be hányás és hasi panaszok miatt - mondta a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályának ügyeletes orvosa. Az ajkai kórházból már szombaton hazaengedték az ott ápolt négy kisgyermeket, a veszprémi kórház gyermekosztályán vasárnap délutánig hárman maradtak. A gyermekek nagy része infúziós kezelésre szorult.

Pápai Enikő, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve járványügyi osztályának vezetője korábban azt közölte, hogy a megbetegedések pontos okáról még nincs információja, a laboratóriumi vizsgálatok eredménye leghamarabb a hét elején lesz ismert. Az továbbra sem valószínű, hogy ételtől betegedtek meg a gyerekek.

A megyei élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgató vasárnap az MTI-nek azt mondta: a vizsgálatok szerint a megbetegedés forrása nem a tábori konyhából származott. Közölte, hogy a létesítmény konyhájában mindent rendben találtak, ezért nem emeltek kifogást a következő turnus érkezése ellen sem.

A Dörgicsei úti táborban nyaraló 187 gyermek közül szombaton tizenöt kisdiákot szállítottak kórházba, a többiek a turnusváltás után még aznap hazamentek.