Provence-ban készül Rogán az IMF-re

Vágólapra másolva!
Kedden tárgyal a magyar kormány által felállított bizottság az IMF-küldöttséggel, amelyen Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője is részt vesz. A politikus addig egy dél-franciaországi faluban nyaral.
Vágólapra másolva!

"Visszajáró vendégek vagyunk Provence-ban" - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Blikknek. A politikus családjával egy dél-franciaországi kis faluban tölti szabadságát.

A lapnak Rogán azt mondta, kedden már a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon kell részt vennie, ezért családjához képest egy nappal korábban hazautazik.

Az IMF és az Európai Bizottság szerdáig tartózkodik Magyarországon, hogy felmérje a magyar gazdaság állapotát. Ezalatt meglátogatnak több intézményt, köztük minisztériumokat is.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter viszont nem érkezik vissza szabadságáról, mielőtt az IMF-delegáció távozna. A miniszter 16. és 25. között tölti szabadságát, az IMF 17-én érkezett, és 25-én fejezi be első látogatását.