Elégedetlen nő fenyegetőzött robbantással

Vágólapra másolva!
Elfogtak egy bombarobbantással fenyegetőző nőt Nyíregyházán. Az 51 éves helyi lakos ellen közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Vágólapra másolva!

A nő hétfő este a rendőrségi ügyeletre telefonált, azt állítva, hogy az egyik budapesti közintézmény épületében bombát helyezett el, amely hamarosan robbanni fog. A rendőrség azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, és nem sokkal a bejelentés után sikerült azonosítania és elfognia a telefonálót.

A nyíregyházi nő a kihallgatáson beismerte a bűncselekmény elkövetését, azt azzal magyarázta, hogy nem volt megelégedve a szóban forgó budapesti közintézmény szolgáltatásával.