[origo] itthon
Csak a nagyon buták nem jutottak be Hoffmann szakjaira
Dull Szabolcs|2012. 07. 25., 14:31|Utolsó módosítás:2012. 07. 25., 15:26|Előfordult, hogy a logaritmussal sem tudott számolni egy mérnöknek készülő elsőéves egyetemista, és nem ritka, hogy matematikai felzárkóztató képzésekkel kezdik tanulmányaikat a műszaki és természettudományos szakokon. A kedd este kihirdetett ponthatárhúzás után kiderült: a legtöbb egyetemen a minimális pontszám is elég volt, hogy bejussanak gépészmérnök, villamosmérnök vagy éppen fizika szakra. Egy diák úgy látja, hogy "már minden hülyét" felvesznek mérnöknek, az államtitkárság szerint viszont az egyetemek dolga fenntartani a színvonalat.
Felszabadultan nevetgélt a fűben és hallgatta Odett koncertjét két fiú a margitszigeti Pont Ott Partin kedden a ponthatárhúzás előtt néhány órával. A fiúk azt mondták, hogy az ismerősök és a buli kedvéért jöttek a rendezvényre, a pontjaik miatt kevésbé izgulnak. Ugyanis mindketten villamosmérnöki helyekre adták be a jelentkezésüket, és nemcsak a Műszaki Egyetemre jelentkeztek, hanem vidéki intézményekbe is, "ahol a minimális pontszámmal is be lehet jutni ösztöndíjas helyekre" - mondta az egyik. Barátja hozzátette: "nekünk most jó, mert már minden hülyét felvesznek villamosmérnöknek".
Az idei ponthatárok alapján készült statisztika szerint ezeknek a fiúknak tényleg nem kellett izgulniuk: a felvi.hu szerint a villamosmérnöknek készülők több mint 90 százalékát felvették ösztöndíjas helyre (1646-an jelöltek meg első helyen ezt a szakot, és ebből 1545-en be is jutottak a kívánt helyre).
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tavaly többször is kijelentette, hogy a kormány a jövőben a mérnök- és természettudományos képzést helyezi előtérbe, mert "egy ország gazdasági húzóerejét alapvetően a műszaki és természettudományok határozzák meg". Az államtitkárság ezért idén januárban jelentősen növelte a műszaki és természettudományos keretszámokat, a jogász és gazdasági területen pedig csökkentette az ösztöndíjas férőhelyek számát.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static2.origos.hu/i/1207/20120724-diakok-varjak-a-felsooktatasi-felveteli24.jpg)
Diákok várják az eredményhirdetést a Pont Ott Partin
A kedd este közzétett felvételi pontszámokból kiderült, hogy a legmagasabb pontszámok idén is a gazdasági képzésekhez kellettek: a Corvinus nemzetközi gazdálkodás szakához 482 pontra volt szükség a maximális 500-ból. Szintén magas pontszámmal lehetett csak bejutni ösztöndíjas jogászképzésre, az ELTE-n 467 pont volt a határ. Ezeken a területeken csökkentették az államilag finanszírozott keretszámokat, így eleve nagyobb versenyre lehetett számítani.
Évek óta csökken a színvonal
A mérnöki és természettudományos területeken viszont, ahol több ösztöndíjas hely volt, a sokkal alacsonyabb pontszám is elég. A legnépszerűbb gépészmérnök szakra a BME-n 391 pont kellett, de a legtöbb egyetemen a minimális 240 pont is elegendő volt: ennyivel lehetett bekerülni a Nyíregyházi Főiskolára, a Dunaújvárosi Főiskolára, a Debreceni Egyetemre és a Pannon Egyetemre is. A villamos- vagy építőmérnöki szakokra jellemzően szintén elég volt 240 pont a legtöbb egyetemen. Az alacsony ponthatárnak az az oka, hogy idén a tavalyinál kevesebben, 12 560-an jelentkeztek műszaki képzésre, miközben nőttek a keretszámok (8160 ösztöndíjas helyet hirdettek meg).
A természettudományos területen szintén a 240-es ponthatár a leggyakoribb, ami azt jelenti, hogy a legtöbb intézményben matematika, biológia vagy fizika szakra mindenkit felvesznek, aki a minimális követelményt teljesíti. Ez azért nem is meglepő, mert a négyezer meghirdetett természettudományos ösztöndíjas helyre ennél jóval kevesebben, mindössze 3461-en jelentkeztek az országban.
"Évek óta csökken a színvonal, egyre több a kisebb tudású elsőéves" - mondta az [origo]-nak Illés Béla, a Miskolci Egyetem gépészmérnöki és informatikai karának dékánja. Az egyetem szinte minden mérnöki képzésénél 240 pont volt a határ, bár a dékán szerint a hallgatók átlagosan 330 ponttal jutnak be. A dékán azt mondta, hogy az elsőéveseknek matekból rendszerint felzárkóztató tanfolyamokat tartanak, hogy értsék az egyetemi tananyagot, és le tudják tenni vizsgáikat. "A középiskolai természettudományos oktatás rossz és kevés, a diákok többsége keveset tud, a matamatikai gyorstalpalónk után sem ritka, hogy egy vizsgán a háromszáz fős évfolyamon kétszázan kapásból megbuknak" - mondta a dékán. Hozzátette, hogy a tapasztalatai szerint a 240 ponttal bejutott diákokból "lehet jó mérnök, de nem valószínű".
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static5.origos.hu/i/1207/20120724-diakok-varjak-a-felsooktatasi-felveteli42.jpg)
A logaritmust sem ismeri minden mérnöktanuló
Hasonló tapasztalatai vannak Gelencsér Andrásnak, aki a Pannon Egyetem mérnöki karának tanára. "Egyik kollégám mesélte, hogy az egyik elsőéves mérnöktanuló nem igazán tudott a logaritmussal számolni, pedig ez finoman szólva is az alap" - mondta a tanár. A mérnöki karon általában szintfelmérővel kezdik az első évet az oktatók, akik a középiskolás matekanyagot kérdezik ki a diákoktól. Ennek alapján döntik el az oktatók, honnan kezdik az anyag oktatását. Emellett előfordul, hogy úgynevezett tehetséggondozó órákat is tartanak, ahol a jobb teljesítményű diákokkal foglalkoznak.
A megkérdezett tanárok azt mondták, hogy a mérnökképzésben az említett okok miatt elég nagy a lemorzsolódás. A Miskolci Egyetemen például csupán a diákok 60 százaléka lesz mérnök, a többiek vagy végleg abbahagyják, vagy más egyetemen próbálnak szerencsét. A Pannon Egyetem tanára megjegyezte, hogy több olyan tanítványa is van, aki újra felvételizett mérnöknek, mert egy vizsgán annyiszor bukott, hogy nem ismételhetett többször. Így újra beiratkozott a következő félévben.
Mindkét tanár egyetértett abban, hogy a csökkenő színvonalnak nem egyedül keretszámok meghatározása az oka, a középiskolai természettudományos képzést szerintük alapvetően át kellene alakítani.
"Nem tartunk attól, hogy az alacsony pontszámok miatt csökken a színvonal a mérnök- vagy a természettudományos képzésben" - mondta az [origo] kérdésre Kis Norbert felsőoktatási helyettes államtitkár. Szerinte az egyetemek feladata, hogy biztosítság a minőségi képzést, alaposan felkészítsenek minden hallgatót, és lehetőleg minimális legyen a lemorzsolódási arány ezeken a szakokon.
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Négy amerikait öltek meg a drónok
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Halálra késeltek egy nőt Pécsen
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- A saját fiát is kínozta Szita Bence gyilkosa
- Zuhanó öngyilkos ölt meg egy hétéves kislányt Dél-Koreában
- Súlyos zavargások Stockholmban
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)