[origo] itthon
Csatáry kiadatását szeretné Szlovákia
MTI|2012. 07. 30., 16:06|Utolsó módosítás:2012. 07. 30., 23:10|A szlovák igazságügyi miniszter bejelentette, hogy azt szeretné, ha a Magyarországon őrizetbe vett Csatáry László elleni eljárást Szlovákiában folytatnák le. A háborús bűntettel gyanúsított volt kassai rendőrparancsnokot életfogytiglanra ítélnék több ezer zsidó deportálásban játszott szerepe miatt.
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Csatáry László volt kassai rendőrparancsnok Szlovákiába való kiadatását szeretné elérni Tomás Borec szlovák igazságügyi miniszter. A tárcavezető, aki saját elmondása szerint személyesen érdekelt a "háborús bűnös" kiadatásában, erről hétfőn Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
Tomás Borec Csatáry ügyével kapcsolatban elmondta: a szlovák igazságügyi tárca már el is juttatta a volt csendőrtiszt ellen lefolytatott per - a Nemzeti Emlékezet Intézetétől megszerzett - dokumentumait a kassai járásbíróságnak, arra kérve a bíróságot, hogy az gyorsan járjon el az ügyben. Hozzátette: azt szeretné, ha a gyűjtőtábor volt parancsnoka elleni eljárást Szlovákiában folytatnák le.
"Tekintettel a közben eltelt időre, tudatosítjuk, hogy az egyik utolsó olyan lehetőség áll előttünk, hogy büntessünk a második világháború idején elkövetett háborús bűntettekért" - hangsúlyozta Borec. Leszögezte: véleménye szerint Csatáry bűntettei elévülhetetlenek, és azok elkövetésére nem szolgálhat mentségül az sem, hogy parancs alapján cselekedett.
A szlovák igazságügyi miniszter szerint több mindentől függ az, hogy végül megvalósul-e Csatáry kiadatása. Elsődlegesen attól, hogy az illetékes szlovák bíróság kérvényezni fogja-e azt, valamint attól is, hogy a magyar bíróság eleget tesz-e a kérésnek. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: az igazságügyi tárca minden segítséget megad az illetékes szlovák bíróságnak, de annak döntésébe nem szólhat bele.
KIM: Csak a bíróság dönthet
A Fővárosi Törvényszék dönthet Csatáry László volt kassai rendőrparancsnok Szlovákiának történő kiadatásáról, de ebben az ügyben még nem érkezett európai elfogatóparancs, és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) nincs tudomása arról, hogy kibocsátottak ilyen dokumentumot - közölte a KIM a szlovák bejelentésre reagálva. A közlemény utalt arra: Magyarország és Szlovákia között az európai elfogatóparancsról szóló európai uniós kerethatározat van, ez esetben is ezt alkalmazhatják, az európai elfogatóparancs végrehajtásáról pedig kizárólag bíróság dönt.
Ebben az esetben a szlovák bíróság által kibocsátott európai elfogatóparancsot a KIM mint központi továbbításra kijelölt hatóság fogadja, és érdemi vizsgálat nélkül továbbítja a Fővárosi Törvényszéknek. A Fővárosi Törvényszék dönt az európai elfogatóparancs végrehajthatóságáról, határozata ellen a Fővárosi Ítélőtáblához lehet fellebbezni, amely az ügyben jogerősen dönt. Az európai elfogatóparancs végrehajtását - Csatáry László átadását - a Fővárosi Törvényszék megtagadhatja, ha ugyanazon ténybeli alapon Magyarországon is büntetőeljárás van folyamatban az átadni kért ember ellen - áll a KIM közleményében.
A szlovák zsidók már szorgalmazták a kiadatást
A Nemzeti Emlékezet Intézete pénteken Pozsonyban mutatta be a Csatáry László ellen 1948-ban a kommunista állambiztonsági szerv által folytatott vizsgálat jegyzőkönyvezett dokumentumait. Ez a dokumentumköteg - több tanúvallomás mellett a Csatáryra kirótt halálbüntetés - azt a 11 oldalas ítéletét is tartalmazza, amelynek eredetije hiányzik a kassai állami archívumban őrzött perdokumentációból.
A múlt héten a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége többek között éppen erre a "jogerős ítéletre" hivatkozva szorgalmazta, hogy az illetékes szlovák szervek kezdeményezzék Csatáry László kiadatását. Monika Jankovská, a szlovák igazságügyi tárca államtitkára szerint amennyiben egy európai elfogatóparancs alapján kiadnák Szlovákiának Csatáryt, a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az ügyben illetékes bíróság életfogytiglanra változtatná a Népbíróság 1948-ban ellene hozott halálos ítéletet.
Csatáryt - aki a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15 700 zsidó Auschwitzba deportálásában - július 18-án a nyomozó ügyészek háborús bűntettel gyanúsították meg, és őrizetbe vették Budapesten, néhány órával később a Budai Központi Kerületi Bíróság házi őrizetbe helyezéséről döntött. A kassai gyűjtőtábor egykori parancsnoka tagadja bűnösségét.
Címlapsztori»
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- Ahol a gyalogos nem ember
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- Újabb sorozatgyilkos mehet haza
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- Szamarak téptek szét egy férfit Magyarszecsődön
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- Egy debrecennyi magyar már külföldön él
- Négy fideszes nem szavazta meg a trafiktörvény módosítását
- Énekeljük együtt az Összetartozás dalát!
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)