[origo] itthon
Kínosan ügyeltek a biztonságra V. László birodalmában
Barnóczki Brigitta|2012. 08. 03., 10:25|Szoros felügyelet alatt tartotta a rendőrségi korrupciós ügyben letartóztatott V. László a diszkóiban dolgozó biztonsági embereket, akik közül kettőt egy fiú megölésével gyanúsít a rendőrség. A fiú egyik rokona szerint a rendőrség kitartó munkát végzett, hetente egyeztetett a családdal, és ezért sem sikkadt el az ügy.
"Géza egyik barátja telefonált éjszaka, hogy nem találják őt" - idézte fel egy, a családhoz közel álló forrás azt a decemberi éjszakát, amelyen a 21 éves Haraszti Géza eltűnt a Hajógyári-szigeten lévő Dokk klubból. A neve elhallgatását kérő férfi az [origo]-nak azt mondta, a fiút azért vitték ki a Dokkból aznap éjjel, mert véletlenül nekiment egy biztonsági őrnek.
Fülöp Valter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyettese még múlt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a rendőrség megalapozott gyanúja szerint a Dokk nevű szórakozóhely biztonsági őrei bántalmazták és dobták a Dunába Haraszti Gézát, akinek a holttestét tavaly decemberben találták meg a Hajógyári-sziget melletti Duna-szakaszon. Az emberöléssel gyanúsított biztonsági őröket őrizetbe vették, előzetes letartóztatásba helyezték. A két férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését.
Letolt gatyában feküdt a vízben
A pénteki rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nyomozásba bevont fizikus szakértők egyértelműnek tartják, hogy a fiú önmagától nem kerülhetett a vízbe, tehát bedobták. Az elmúlt 6 hét alatt 12 nyomozó dolgozott az ügyön, végül csütörtök hajnalban előállítottak két férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy a Dokk szórakozóhelyen belül, illetve az épületen kívül bántalmazták a fiút, majd a Dunába dobták - hangzott el a rendőrségi sajtótájékoztatón.
A családhoz közel álló forrás az éjszakáról felidézte, hogy amikor megtudta, hogy baj van, azonnal lement a Dokkba, de mackónadrágban nem akarták beengedni. "Ezután keresni kezdtem a környéken, majd a Dokkal szemben lementem a rakpartra, ott találtam rá Gézára. Letolt gatyával, arccal feküdt a vízben" - emlékezett vissza a férfi. "Először én is azt hittem, hogy baleset történt. Csak később derült ki, hogy szándékosan bedobták a vízbe" - mondta.
Kérdeztük a rendőrséget, hogy a bántalmazás nyomai láthatók-e a fiú holttestén, de a nyomozás érdekei miatt nem válaszoltak a kérdésre.

Rendőrök a Hajógyári-szigeten
Sajtóinformációk szerint az egyik letartóztatott biztonsági őr, a 24 éves B. Ádám kihallgatásán azt állította, hogy az erősen ittas fiút azért kísérték ki, mert dülöngélt, és nekiment a vendégeknek. Állítása szerint nem bántották, a Dokk előtt pedig azt mondták neki, hogy levegőzzön, utána visszamehet. A gyanúsítottak szerint szóltak az ajtóban álló kollégájuknak, hogy engedje vissza a fiút, ha már jobban van. A két gyanúsított azt állítja, ekkor látták utoljára Haraszti Gézát.
A Blikk idézte a tavaly decemberi estén a helyszínen levő egyik tanút, aki azt mondta, hogy alig töltöttek fél órát a helyen, amikor a fiú szólt, hogy elmegy a mosdóba. "Nem sokkal később én is a mellékhelyiségbe igyekeztem, de sehol nem találtam. Akkor mondta az egyik lányismerősöm, hogy látta, ahogy Gézát a biztonsági emberek kilökdösik a helyről" - mondta a tanú.
A Haraszti családhoz közel álló forrás azt mondta, nagyon sokat köszönhetnek a rendőrségnek, mert nem hagyták elsikkadni az ügyet. "A gyilkossági nyomozóval folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, minden héten vagy minden második héten beszéltünk" - mondta a férfi.
A rendőrség az [origo] kérdésére megerősítette, hogy a decemberben, közigazgatási eljárás keretében indult vizsgálat nem állt le. "Volt egy téves szakvélemény, ami hátráltatta a nyomozást, de a kollégák folyamatosan vizsgálták az ügyet" - mondta Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője.
![Fotó: Mudra László [origo] Fotó: Mudra László [origo]](http://static1.origos.hu/i/1208/20120801-hajogyari-sziget-dokk-disc-biztonsagi6.jpg)
A Hajógyári-sziget dolgozóinak koszorúja a szigeten
"Egyébként a Géza halála után a szórakozóhely tulajdonosa és az ott működő biztonsági szolgálat is részvétét nyilvánította a családnak. Koszorút is vittek oda, ahol Géza holtteste volt" - mondta a család ismerőse.
Nem tehettek meg bármit a Dokk őrei
A Hajógyári-szigeten működő szórakozóhelyek tulajdonosát, a budapesti diszkóbirodalom uraként ismertté vált V. Lászlót és társát, V. Istvánt június elején vették őrizetbe négy főrendőrrel együtt. A gyanú szerint az V. István havi rendszerességgel több százezres, vagy akár milliós összegeket adott rendőri vezetőknek információkért, valamint azért hogy szórakozóhelyeik zavartalanul működhessenek, és ezt V. László felhatalmazásával, illetve tudtával tette. Az ügyészség csütörtökön súlyosbította a V. László elleni gyanút, így a Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhelyek tulajdonosát bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Ha a gyanú beigazolódik, V. László dupla akkora büntetésre számíthat.
A pénteki Blikk szerint a rendőrkorrupciós botrány egyik gyanúsítottja, Kalmár Tamás harminc olyan rendőri vezetőt sorolt fel, akinek befolyása volt arra, hogyan ellenőrizzenek szórakozóhelyeket.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static5.origos.hu/i/1207/20120727-emberoles-gyanujaval-orizetbe-vettek-a4.jpg)
Biztonsági őr a Hajógyári-szigeten
Kerestük azt a biztonsági céget, amely a Dokk, illetve a Hajógyári-szigeten működő többi klub biztonságáért felel, de konkrét céget egyik szórakozóhely honlapján sem találtunk. Ahogy a szigeten működő egyik klub volt vezetőjétől megtudtuk, nincs egy konkrét cég, amely a biztosítást ellátja, V. László ugyanis az elmúlt években saját biztonsági szolgálatot épített fel, a neve elhallgatását kérő volt munkatárs szerint bizalmi alapon.
"Kínosan ügyelt a biztonságra az öreg, a klubokban az őrök nem csinálhattak maguktól semmit, mindent jelenteniük kellett rádión" - magyarázta a korábbi munkatárs.
"Ha egy vendég túl részeg volt vagy balhézni kezdett, akkor jelentették a klub vezetőjének, és úgy kellett kikísérni a kellemetlenkedőt, hogy a többi vendég ne lássa" - emlékezett vissza a biztonsági szolgálat működésére a volt klubvezető. Azt is elmondta, hogy V. László szigorúan ügyelt arra, hogy a klubjaiban a vendég legyen az első.
![Fotó: Mudra László [origo] Fotó: Mudra László [origo]](http://static5.origos.hu/i/1208/20120801-hajogyari-sziget-dokk-disc-biztonsagi3.jpg)
A Dokk klub
"Amikor bejöttek a partidrogok, elsősegélyrészlegeket alakíttatott ki a helyeken és értekezletet tartott arról, hogyan lehet hatástalanítani például a ginát" - mondta a volt ügyvezető. Hozzátette, hogy a biztonsági szolgálat nem egy konkrét cég, hanem V. László megbízásából alakult, és legalább száz főből állt.
A korábbi üzletvezető azt mondta, hogy többször dolgozott a Haraszti Géza ügyében meggyanúsított két férfival. "Személyesen ismerem mindkét srácot, jó emberek, sosem keresték a balhét, és volt önuralmuk, mert harcművészetet tanultak" - mondta a volt üzletvezető, aki több buli alkalmával személyesen is irányította a munkájukat.

A Dokk egyik biztonsági őre a bíróságon
A 24 éves B. Ádám ügyvédje, Versitz Piroska az [origo]-nak azt mondta, hogy egyelőre még nem látta a helyszíni szemle iratait, ezért ő sem tudta pontosan megmondani, hogy látszanak-e bántalmazás nyomai a Dokkból kidobott fiatalember testén. "Egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy Ádám nem követte el a bűncselekményt, és a háttérben teljesen más dolog áll" - mondta az ügyvéd.
Csak az első dominó dőlt el
A BRFK összesen három esetben, Haraszti Géza ügye mellett a 2006. február 11-én eltűnt Strehó Gergő, valamint Rajnay Zoltán halála ügyében folytat eljárást. A BRFK kedden adott ki közleményt arról, hogy emberölés gyanújával nyomoznak a korábban eltűntként keresett Strehó Gergő ügyében. Horváth Katalin Fanni hozzátette, a rendőrség várja azok jelentkezését, akik érdemi információval tudnak szolgálni a fővárosi Hajógyári-szigeten és környékén történt három haláleset és egy eltűnés ügyében. A szóvivő az [origo]-nak elmondta azt is, hogy további gyanúsítások várhatók az ügyben.
A Dokk biztonsági őreinek elfogásáról tartott sajtótájékoztatón a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese azt mondta, hogy ezzel az még csak "az első dominó dőlt el", azt gondolják, a gyanúsítottaknak még lehetnek szabadlábon lévő cinkostársaik.
Címlapsztori»
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Tűnés a falumból!
- Portik Tamás hangosan nevetett a zavart koronatanún
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, ...
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Tűnés a falumból!
- Portik Tamás hangosan nevetett a zavart koronatanún
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Pert nyert egy devizahiteles a bank ellen
- Új szálakat vizsgálnak a Madeleine-ügyben
- Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
- Eldőlt egy vaslépcső a BVSC uszodájában
- Éledező növekedés, hatalmas államadósság
- Mintegy száz riasztást kaptak a tűzoltók
- Banális hibákat követtek el a rendőrök a cigánygyilkosságoknál
- Őrült pénzt kaphat az amerikai lottónyertes
- Fegyveres rablókat fogtak el Budapesten
- Segítene az elhízott magyarokon az EU
- Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
- A szegények kokainja dönti romba a görögöket
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051718.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051324.jpg)