Vízbe fúlt egy 21 éves fiú a Körös-torokban

Vágólapra másolva!
Meghalt egy 21 éves fiatalember a Körös-torokban - közölte a Csongrád megyei rendőrség.
Vágólapra másolva!

Egy 21 éves fiatalember vesztette életét a Körös-torokban pénteken hajnalban. A szolgálatot teljesítő vízirendőrök egy csobbanásra lettek figyelmesek. A hang irányába indultak, majd néhány percen belül ki is emelték az egyébként nem mély vízből a fiatalember eszméletlen testét.

A rendezvényt biztosító esetkocsi személyzete azonnal megkezdte a férfi újraélesztését, amit az Országos Mentőszolgálat helyszínre érkező mentőegysége folytatott, azonban a közel egy órás küzdelem nem járt sikerrel, a fiatalember a helyszínen meghalt. Az eset körülményeit a Csongrádi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.