Egy rendőr is eltűnt a Hajógyárin 16 éve

Vágólapra másolva!
1996-ban eltűnt egy első kerületi körzeti megbízott, Horváth István a Hajógyári-szigeten. A Blikk úgy tudja, hogy több furcsa körülményre is bukkantak a nyomozásnál, amelyet újraindíthatnak.
Vágólapra másolva!

16 évvel ezelőtt tűnt el Horváth István első kerületi körzeti megbízott a Hajógyári-szigeten. Egy évvel korábban, 1995-ben egy rendőrt meggyilkoltak a szigeten, Szabó János ügyében már újraindították a nyomozást.

Horváth Istvánt utoljára a szigeten látták. A Blikk a másfél évtizeddel ezelőtti keresésben részt vevő egyik rendőrtől megtudta, több furcsa körülményre is bukkantak a nyomozásnál, amelyet újraindíthatnak. A férfi holtteste, holmija, fegyvere nem került elő.

Volt tanú, aki szerint magánakciója vitte a szigetre, valaki megfigyeléssel bízhatta meg, mert a férfi dolgozott egy biztonsági cégnek. Később ez a nyom kihűlt, de kollégái szerint valószínűleg e miatt halt meg. Családja feltételezése szerint megölhették, holttestét pedig eltüntették.

A nyomozók a Hajógyári-szigeten diszkókat üzemeltető V. Lászlóval összefüggésben indult rendőri korrupciós botrány kapcsán minden gyanús, a szigeten eredménytelenül lezárt nyomozást átvizsgálnak.