Túlélni nem nagy ügy

Ha éhes vagy, hamar döntesz a nyúl kárára, ha álmos vagy, menet közben aludhatsz, de a legfontosabb, hogy ne vágyakozz a megszokott kényelemre. A túlélést a katonák szerint túlmisztifikálják, de nem árt néhány alapelvet betartani. Túlélőtúra elitkatonákkal.

"Nézz ki jól, hogy tudd, hol vagy, ha nem tudod, hol vagy, legalább nézz ki jól!"
Ismeretlen kiképző

"Leszállt velünk a kisgép, a gyakorlat szerint körben voltak gerillák, nekünk őket elkerülve kellett volna találkozni a mieinkkel" - mesélte Sándor Tamás ezredes, a 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka egy korábbi amerikai kiképzési gyakorlatáról. "Leszállt a gép a kifutóra, kidobáltuk a cuccot - fejenként 40 kilós zsákokat -, a gép már húzott is el, mi meg körbenéztünk, de sehol senki. Akkor irány a legközelebbi erdő..."

Átmásztak a reptér kerítésén, bevették magukat a fák közé, még mindig sehol semmi. Térkép elő, semmi nem ismerős. "Hol vagyunk?" Akkor visszaóvatoskodtak a repülőtér felé, hogy megnézzék, melyik reptéren tették le őket. Takarásban tudtak menni a bejáratig, Silver City Grant County Airport - olvasták. Erről nem volt szó a bevetéskor, tanakodtak, amikor egy gép jelzőfényei tűntek fel az égen. Két embert visszaküldtek, hogy megnézzék, nem értük jöttek-e vissza. De. Akkor négy zsákkal ketten rohantak, át megint a kerítésen, vissza a géphez. Tévedésből tényleg rossz helyen tették ki őket.

A pusztán vagyunk

A napszemüveg által takart részt kivéve napbarnított arcú ezredes kedélyesen mesél a Magyar Honvédség táborfalvi gyakorlópályájának egyik romantikusan elhasznált barakkjában az egész éjjel gyalogoló, közben túlélőpraktikákat gyakorló újságírók kókadozó csoportjának. Történetével a túlélés egyik alapelvét illusztrálta: tudd, hol vagy.

Tudjuk, hol vagyunk? (Kattintson még több képért!)

Az ezredes éjszakázástól nagyokat pislogó hallgatósága - köztük az [origo] munkatársai - messze nem került olyan helyzetbe, hogy ne tudja, hol van: végig a Duna-Tisza-közén, valahol Táborfalva és Örkény határában bóklásztunk a holdfényes, csillaghullós éjszakában, akácosok, tüskés borókabokrok és mindenhova beakadó, szúrós királydinnyék között.

A National Geographic Channel és a honvédség közös szervezésében tartott 20 órás túlélőképzésre a tévécsatorna egyik őszi új sorozatának bemutatása adott alkalmat. Rövid elméleti és gyakorlati felkészítés után három csoportban vágtunk neki a fás, bokros homokos pusztának, hogy reggelig a gyakorlatban adjunk számot előző délután megszerzett túlélőtudásunkról, három ellenőrzőponton.

A szökés, a menekülés és az ellenállás kimaradt

Menedéket kellett építeni a pihenéshez, eszközt készíteni vadak elejtéséhez, tüzet gyújtani a főzéshez gyufa nélkül, térképen tájolóval koordináták alapján megtalálni a következő állomást, elsősegélyt nyújtani. Akár egy éjszakai cserkészkirándulás. Ez persze távol van egy igazi túlélőképzéstől, amelynek ezek a feladatok csak az alapjait jelentik.

A pusztában

A zászlóalj katonái ezeket is napokon keresztül csinálják, teljes menetfelszerelésben, nagy távolságokat gyalogolva, később jönnek a túlélés további szintjei, amikor szökésre, menekülésre, ellenállásra oktatják őket, a végén szinte éles vallatáson kell bebizonyítaniuk, képesek eladni fedőtörténeteiket. Ez nem mindenkinek sikerül, az ezredes szerint a zászlóaljba jelentkező 100 főből jó, ha 15-en sikeresen végigcsinálják a teljes kiképzést, amelynek csak egy része a túlélés.

A kimerültség mindenkit elér

Az ezredesen másnap reggel cseppet sem látszik, hogy az egyik csoport kísérőjeként ő is fenn volt egész éjjel: kedélyesen meséli a katonatörténeteket, miközben a csoportból néhányan összetolt székeken szundítanak az épület előtt. A kimerültség mindenki elér - magyarázza -, volt olyan, amikor valaki 25 centeseket próbált betömködni egy fatörzsön egy résbe. "Azt hitte, kólaautomata, hiába mondtuk neki, hogy egy fa. Végül ráhagytuk" - meséli amerikai kiképzéséről. Neki erre is van módszere: alvás menet közben. "10-20 másodperceket is lehet így aludni." Hogy ilyenkor mi ébreszti fel? "Az előttem lévő hátizsákja, amikor nekimegyek."

Mindenkit elért

A kimerültség az egyike a túlélést negatívan befolyásoló tényezőknek, amelyeken felül kell kerekedni. Ez még előző délután derült ki a Különleges Műveleti Zászlóalj (KMZ) egyik tiszthelyettesének előadásából, aki mindenekelőtt a megszokott komfort utáni vágyat említette. Ez az, amit le kell győzni mentálisan, a fájdalmon, a hidegen, a melegen, a szomjúságon, az éhségen, a kimerültségen és az unalmon kívül. És persze ki kell használni minden alkalmat, akár evésről, akár pihenésről van szó - sorolta, szavait időnként egy-egy fojtott "Következőt kérem!" felszólítással színesítve: erre egy laptop előtt ülő másik katona az előadás diáit váltogatta.

Mi mindebből inkább csak a kimerültséget - és kissé a hideget - tapasztaltuk meg másnap reggelig. A kimerültséghez az átvirrasztott éjszakán kívül az a fizikai felkészítés/felmérés is hozzájárult, amellyel a gyakorlati tudnivalók megismertetése előtt teszteltek.

Elszorított karok és combok

Először - az alaphangulat megteremtéséhez, kissé rájátszva a helyzetre - már megérkezésünkkor igazi kiképzőtisztként, üvöltve parancsolták le a buszról az érkezőket fekvőtámaszozni, amit a később, autóval jövők sem úsztak meg. Az elméleti felkészítés után egy akadálypályát kellett teljesíteni futva, homokzsákok, vizeskannák, farönkök és egymás cipelésével, terepjárótolással, húzódzkodással. A katonák kajánul figyelték a fújtató, izzadó, lihegő újságírókat, de azért többször is megkérdezték, mindenki jól van-e, nem szédül-e valaki.

A bemutató kör

Nem segített az sem, hogy az első ellenőrzőponton háromszor tíz fekvőtámaszt kellett lenyomni a tűzgyújtást oktató katona utasítására.

A hideg a fáradtsággal együtt támadt ránk pirkadatkor, amikor az elsősegélynyújtásról kellett számot adni. Persze nem mesterséges lélegeztetésről vagy újraélesztésről oktattak a katonák, hanem leszakadt, ellőtt végtag esetén a hatékony vérzéscsillapításról, eltört végtag rögzítéséről. Félálomban szorongattuk agyon egymás combjait a "tourniquettel" (érszorító), egy lelkes, de folyamatosan angol szakkifejezéseket használó katona instrukciói alapján. "Amerikában kapta a kiképzést, mindig engem kérdezget, hogy mondják magyarul" - nevetgélt szotyizó társa.

A kimerültség és a hideg egyszerre jött

A gyakorlatok után ki-ki lepihent, százados kísérőnk az itt parkoló terepjáróban szundított, a fotós kollégák a földön ülve bóbiskoltak pár percet, miközben a két katona filmekről és gyerekeikről mesélt. A szundításnak az indulás, a vacogásnak a nap első sugarai, és a gyaloglással járó mozgás vetett véget, miután visszaindultunk a táborba.

Túlmisztifikálják

Az evésre - vacsora nélkül indultunk útnak - az eszközkészítés gyakorlati helyszínén használtuk ki az alkalmat éjfél után, az akáctörzsből bajonettel faragott, ormótlan négyágú szigonyon sütöttük meg a tűznél zsákmányunkat: a katonáktól kapott krumplit. Nem vártuk meg, míg teljesen megsül, félig nyersen faltuk fel.

Az esti túrán improvizálásra is volt alkalom. Szigonykészítéshez szükséges zsinórnak pont jó volt a mindenkinek kiosztott gyakorlóruha csuklyájának zsinórja. "Majd jól rád hátékázzák" - viccelődtek a katonák.

"Hozzuk ki a jót a rosszból" - az elméleti előadást tartó tiszthelyettes szerint ez a túlélés lényege, de a médiában kissé túlmisztifikálják a dolgot. "Nagy dolognak hangozhat, pedig aki kicsit is járja a természetet, az előrelátóan tudja megközelíteni a kérdést, és képes pár órát, pár napot, rosszabb esetben pár hetet olyan körülmények között eltölteni, amelyekhez nincs hozzászokva" - magyarázta az őszülő hajú katona még az elméleti felkészítés alatt. Szerinte otthon is rendkívül egyszerűen fel lehet készülni, akár egy bográcsozás alkalmával is, "csak ne vigyünk magunkkal gyufát".

Legyőzni a fájdalmat

Kiderült, túlélés szempontjából egy egyszerű hegymászót többre tart, mint a népszerű túlélősorozatával sztárrá lett, egykor állítólag különleges egységnél szolgált brit Bear Gryllst. Az nem túlélés, hogy valahol ledobnak valakit egy ejtőernyővel, aki aztán rohanva közlekedik, és mindenfélét megeszik - derült ki szavaiból. Az igazi túlélő ismeri a hármas szabályt - az ember három percet bír levegő, három napot víz, három hetet élelem nélkül -, és ennek megfelelően mérlegel. Igazi túlélőként Aron Ralstont említi, aki a saját kezét vágta le, amikor szikla alá szorult egy elhagyatott kanyonban, és akinek történetéről film is készült. 

Nekünk a legkomolyabb fájdalmat csak a nadrágszárba bújt, szúrós királydinnyék eltávolítása jelentette, meg a fekvőtámaszok miatt érzett másnapi izomláz. Ezt legyőztük, és már oklevél is bizonyítja, hogy túlléptük saját korlátainkat.