Nem találnak vállalkozót az ócsai szociális telep építésére

Vágólapra másolva!
Egy hete épülhetne a bedőlt devizahitelesek számára az ócsai szociális lakópark, ha az utolsó - harmadik - közbeszerzési eljárásra beadott ajánlatok közül a kiíró BM Országos Katasztrófavédelem nyertest hirdetett volna - írta a Napi Gazdaság kedden.
Vágólapra másolva!

Az napilap információja szerint a beadott ajánlati árak alapján lehetett volna nyertest hirdetni, az egyik pályázó ugyanis a rebdelkezésre álló nettó másfél milliárd forint alatti ajánlatot adott. A Napi Gazdaság a projekt kommunikációjáért felelős belügyi tárcától nem kapott magyarázatot a pályázat eredménytelenségére, illetve az újabb eljárás határidejére.

A keddi Népaszabadság azt írta, hogy jelenleg annak sincs felelőse a kormányban, hogy kik költözhetnek be a majdani lakóparkba. Az Emberi Erőforrások Minisztériumánál azt válaszolták a lap érdeklődésére, hogy ez a feladat átkerült tőlük a Belügyminisztériumhoz, ott viszont semmit sem tudnak erről.