[origo] itthon

100
90

November közepéig börtönben marad a volt Energol-igazgató

MTI|2012. 08. 17., 15:06|Utolsó módosítás:2012. 08. 17., 15:21|
P. Tamást az Aranykéz utcai robbantásra való felbujtással, valamint Seres Zoltán vállalkozó meggyilkolására való felbujtással is gyanúsítják.

 

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

A Budai Központi Kerületi Bíróság keddi végzésében három hónappal hosszabbította meg P. Tamás és négy társa előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) jár el előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés gyanúja miatt - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken a honlapján. A végzés nem jogerős.

A közlemény szerint a bíróság valamennyi gyanúsított esetében a szökés, az elrejtőzés, valamint a bizonyítás meghiúsításának a veszélyével indokolta az előzetes letartóztatás meghosszabbítását. Ez az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2012. november 15-ig tart.

A Fővárosi Főügyészség az említett veszélyekre hivatkozva indítványozta, hogy a bíróság további három hónappal hosszabbítsa meg a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A bíróság az indítványt megalapozottnak találta - írták.

P. Tamás előzetes letartóztatását július 15-én rendelték el a Fővárosi Főügyészség indítványára, amely az NNI előterjesztése alapján született. Az NNI akkor azt közölte: a Terrorelhárítási Központ (TEK) öt embert fogott el több budapesti és vidéki helyszínen, összehangolt akció keretében. P. Tamás mellett F. Ferenc, K. Tibor, H. István és L. János előzetes letartóztatását is elrendelték.

Bánáti Kristóf, P. Tamás ügyvédje ezt követően a Hír TV-nek azt nyilatkozta: két gyanúsítást közöltek védencével. Egyrészt felbujtóként gyanúsították meg az Aranykéz utcában 1998-ban megölt - Boros Tamás néven ismert - Boros József Károly meggyilkolásával, másrészt pedig Prisztás József 1996-os meggyilkolásával kapcsolatban. Hozzátette: ügyfele abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallotta magát, és ennek megfelelően meg is tagadta a vallomást. 

P. Tamást azóta Seres Zoltán és a vele utazó olasz férfi 1999-es megölésének az ügyével kapcsolatban is felbujtással gyanúsítják. P. Tamás egy időben a körözött magyarok listáján a legkeresettebbnek számított. Ő volt az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója.

Címlapsztori»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
    Forrás: Pályi Zsófia Mi az az Egri csillagok? Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
70
Electrolux EAO 3450 AAX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
77.900 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Palvin Barbara eszetlenül vagány Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Forrás: AFP/Woio TV Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10