A bírósághoz fordul büntetése miatt Áder hivatala

Vágólapra másolva!
2,5 millió forintra büntette meg a Közbeszerzési Bizottság a Köztársasági Elnöki Hivatalt szabálytalan közbeszerzés miatt, Áder János hivatala a bírósághoz fordult jogorvoslatért.
Vágólapra másolva!

A bírósághoz fordul a Köztársasági Elnöki Hivatal "A "Magyar Szent István Rend" és "Magyar Becsület Rend" állami kitüntetésekkel kapcsolatos közbeszerzési eljárás miatt - közölte a KEH csütörtökön. A KEH közleménye szerint a szerződés megkötésére közbeszerzési eljárás útján került sor: az eljárás megindítását a Közbeszerzési Döntőbizottság felé előzetesen pedig a KEH bejelentette.

A Közbeszerzési Döntőbizottság két és fél millió forintra bírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH), miután idén májusban az állami kitüntetések megtervezéséhez és legyártásához csak egyetlen tárgyalópartnert hívott meg, a Metal-Art Zrt.-t.

A Köztárasági Elnöki Hivatal hat év alatt összesen 180 millió forintot fizetett volna az évi néhány tucat Magyar Szent István Rend és a Magyar Becsület Rend éremért. A hatóság a közbeszerzési törvénybe ütközőnek ítélte az eljárást, amelyet nagy értékű és súlyos jogsértésnek ítélt. A bírságot azonban csak 2,5 millió forintban határozta meg, mivel a KEH-et együttműködőnek ítélte és a kifizetések sem történtek még meg.

A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatában kifogásolta a választott közbeszerzési eljárás típusát - ugyanakkor a KEH álláspontja szerint az általa lefolytatott közbeszerzési eljárási típus jogalapja fennáll. A Köztársasági Elnöki Hivatal él a jogorvoslat lehetőségével, és bírósághoz fordul. A KEH részéről közpénz kifizetésére nem kerül sor, a Döntőbizottság által kiszabott bírság az ügyben eljáró közbeszerzési tanácsadó céget terheli a céggel kötött szerződés szerint.