Vágólapra másolva!
Lopásokból tartotta fenn magát, rászokott a kemény drogokra és az utcán élt a fekete sereg Spanyolországban elfogott vezetője. A Blikk úgy tudja, hogy Magyar Róbert egy piti bolti lopáson bukott le.
Vágólapra másolva!

Bolti lopáson bukott le a fekete sereg két és fél éve bujkáló vezére, Magyar Róbert - írja a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a 42 éves férfit bedrogozva, szinte öntudatlan állapotban vitték be a rendőrségre, miután tetten érték, amint élelmiszert próbált elemelni egy helyi kis boltból. Magyar Róbert az utóbbi hónapokban lopásokból tartotta fenn magát a spanyol Riviérán, és annyira elfogyott a pénze, hogy már az utcán élt, előfordult, hogy ott is aludt.

A spanyol rendőrök csak akkor tudták meg, hogy keresett bűnözőt fogtak el, amikor az ujjlenyomatát lefuttatták a számítógépes rendszeren. A férfi álnéven, hamis papírokkal bujkált. A Blikk úgy tudja, hogy a tényleges életfogytiglani büntetésre ítélt Magyar Róbertet egy-másfél héten belül hazahozzák.

A lap beszámol arról is, hogy Magyar Róbert a bujkálás alatt rászokott a kemény drogokra. A spanyol rendőrök nem is tudták a körözési fényképe alapján azonosítani, mert annyira le volt fogyva a kábítószerektől.

Magyar Róbert két éve szökött meg. Megtervezte, hogy Spanyolországban élő, prostituáltakat futtató rokonához utazik. A Blikk szerint a terve sikerült is, csakhogy időközben a rokont elfogták a rendőrök. A férfi ekkor kezdett lefelé csúszni a lejtőn.

A szökésben lévő Magyar Róbertet távollétében ítélték életfogytiglanira. Az általa vezetett, fekete seregként ismertté vált bűnszervezet prostitúcióval, védelmi pénzek szedésével, tartozásbehajtással foglalkozott. A maffiaszervezet azután bukott le, hogy 2003-ban megölték az alvilágban csak Ragyás Tóniként ismert bűnözőt. Az ítéletbe azonban Magyar Róbert a jogerős döntés ellenére sem nyugodott bele. Ügyvédje, aki még maga sem beszélt elfogott védencével, a Blikknek azt mondta: a Kúriánál felülvizsgálati kérelmet készülnek benyújtani.