Maffiavezérből piti tolvaj - Magyar Róbert tündöklése és bukása

M. Róbert  a tárgyaláson. Megszűnik az előzetes letartóztatása és házi őrizetbe kerül 2008. szeptember 19-én M. Róbert, az alvilágban "fekete seregként" számon tartott bűnözői csoport feltételezett vezetője
Vágólapra másolva!
Ezerfős bűnözői csoportot mozgatott, több alvilági leszámolásban részt vett, 300 millióval szökött meg házi őrizetéből, de úgy lecsúszott, hogy az utcára került, és piti lopásokból tartotta fent magát - október elejéig hazaszállíthatják a Spanyolországban elfogott Magyar Róbertet, az elmúlt 20 év egyik legnagyobb bűnszervezetének vezetőjét.
Vágólapra másolva!

A vele kapcsolatban álló vidéki bűnözői csoportok értesítésével csaknem ezer embert tudott volna mozgósítani az ügyészség szerint Magyar Róbert, akit a spanyolországi Marbellában fogtak el néhány napja. Magyar ellen több eljárás indult, szervezett bűnözéssel 2006-ban gyanúsították meg, ügyében az idén márciusban született jogerős ítélet. A férfi a fekete sereg néven ismert bűnszervezet vezetője volt, amely prostitúcióval, védelmi pénzek szedésével és tartozásbehajtással foglalkozott.

Magyar több mint két és fél éve bujkált, miután 2010 januárjában megszökött házi őrizetéből. Egyelőre keveset lehet tudni arról, hogy hol tartózkodott szökése óta, a szlovák hatóságok szerint Szlovákiában is bujkált, látták Edelény közelében is, a Blikk pedig arról írt korábban, hogy Kanadában van. Végül egy spanyolországi bolti lopás miatt bukott le, ahová a bulvárlap szerint az egyik, ott striciként dolgozó rokona miatt költözött.

Magyar Róbertet 2011 áprilisa óta keresték Dél-Spanyolországban, a legkeresettebb bűnözők top hetes listájára is felkerült Spanyolországban. A Blikk névtelen informátorára hivatkozva azt írta, két hónappal ezelőtt magyar rendőrök utaztak Marbellába Magyar miatt, de nem találtak a nyomára. A lap azt írta, rászokott a keménydrogokra, és annyira elszegényedett, hogy az utcán élt, és piti lopásokból tartotta el magát. Ennek ellentmond, hogy a Hvg.hu az egyik ismerősére hivatkozva még korábban azt írta, 300 millió forintot hajtott be szökése előtt.

Védője, Lakatos Csilla az [origo]-nak csak annyit volt hajlandó elmondani, a kiadatási eljárás elég hosszú, ezért várhatóan október elején fogják Magyarországra szállítani Magyar Róbertet. A Kúriához felülvizsgálati kérelmet adnak be a bírósági döntés megalapozatlanságára és jogsértő voltára hivatkozva.

Alvilági leszámolás

A fekete sereg a leginkább arról ismert, hogy 2003-ban megölték az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antalt. Ragyás ismert óbudai figura volt, a Római part több nyári szórakozóhelyén törzsvendégnek számított. A vád szerint a gyilkosságra Magyar Róbert adott megbízást, aki így akarta megtorolni egy korábbi sérelmét. A két ellenérdekelt alvilági csoport vezetője korábban a Római parton próbált rendezni egy vitát, ekkor Ragyás Tóni megpróbálta lelőni riválisát. A fegyver kétszer is beragadt, így Magyarnak sikerült elmenekülnie. Ezért állt bosszút később.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Magyar Róbert egy 2008-as tárgyaláson.

A fekete sereget más bűntettekkel is vádolták, többek között egy mátészalkai vállalkozó megfenyegetésével. A vállalkozó a bűnszervezet riválisa volt, állítólag ő vásárolta fel a csengersimai határátkelőnél illegálisan behozott cigarettát. A vád szerint Magyar Róbert fel akarta osztani a piacot, a vállalkozó viszont csak színleg fogadta el - de nem tartotta be - az egyezséget. Megtorlásul Magyar utasítására 2004. november 10-én a szervezet tizenhárom tagja elindult Budapestről, Miskolcról, Szolnokról és Érdről Mátészalkára, hogy megöljék a vállalkozót. Többször rálőttek, de megmenekült.

A panziós és a védelmi pénz

Az idén márciusban mentették fel Szántai Attilát, aki állítása szerint panziója védelme érdekében ölte meg a fekete sereg egyik tagját 2001-ben. Közel hét évet ült börtönben, majd az újra lefolytatott eljárásban ártatlannak mondták ki. A sashalmi panziós az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, nem akart védelmi pénzt fizetni a bűnszervezet tagjainak, ezért késsel fenyegették, megverték, és önvédelemből ölte meg az egyik rátámadó tagot.

A vádirat szerint Magyar Róbert és társai 2004. június 23-án egy XV. kerületi diszkóban gyülekeztek, a szervezet mintegy 150-200 tagja jelent meg ott. A helyszínen a kecskeméti maffiaperben elítélt Radnai László által vezetett rivális csoport több tagja is feltűnt. Magyar Róbert a vád szerint felszólította az épületben tartózkodókat a harcra, és az eset lövöldözésbe torkollt.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Egy 2012-es tárgyalás a bűnszervezet tagjaival

Magyar Róbert elfogását 2006 júniusában jelentette be a rendőrség. A férfit és társait többek között emberöléssel, annak előkészületével, illetve kísérletével, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel, zsarolással, csalással, bűnpártolással, rongálással, magánlaksértéssel vádolták meg. Elfogása után a rendőrség azt állította, szemmel tartották az általa vezetett bűnszervezetet, 2003 őszén például hónapokon át rendszeresen kihallgatták a tagjait.

Nem akart úgy járni, mint Kaiser

Magyar Róbert előzetes letartóztatása 2008. szeptember 29-én ért véget, ekkor került át házi őrizetbe. 2010 januárjában szökött meg, a BRFK-nál belső vizsgálatot rendeltek el, mert több mint egy napig nem néztek rá a vádlottra. Magyar levelet hagyott hátra a feleségének, amely szerint azért szökött meg, mert "nem akar úgy járni, mint Kaiser Ede, akit ártatlanul ítéltek el".

Távollétében helybenhagyta a büntetését a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla, így életfogytiglani börtönbüntetés vár rá, amint kiadják a spanyol hatóságok Magyarországnak. Az általa vezetett bűnbanda tagjai összesen 153 év börtönbüntetést kaptak, 28 társa többségét másféltől tizenöt évig tartó fegyházra, illetve börtönre ítélték.