Felgyújtották lefülelőjük házát a tetten ért dinnyetolvajok

Vágólapra másolva!
Felgyújtották a házát egy kismarjai férfinek, aki tetten ért egy fiatalkorú dinnyetolvajt a Hajdú-Bihar megyei településen. Az elkövetőket a rendőrség elfogta, egyikük előzetesbe került.
Vágólapra másolva!

Felgyújtott egy házat három fiatal Kismarján, mert annak tulajdonosa dinnyelopáson érte egyiküket - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön. A 16 éves helyi fiatalember 11 és 13 éves társával lelocsolta benzinnel, majd meggyújtotta a ház tetejét.

A rendőrség közveszély okozás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe a 16 éves fiatalembert, akit a Debreceni Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A két gyerek életkora miatt nem büntethető, az általuk elkövetett bűncselekményről a rendőrség tájékoztatta az illetékes önkormányzat jegyzőjét.

Az eljárás során azt még vizsgálják, hogy az elkövetők megvalósítottak-e súlyosabb minősítésű bűncselekményt - közölte a rendőrség.