Perel a kormányhivatal a Hit Gyülekezetének átadott iskola miatt

Vágólapra másolva!
Az ajkai önkormányzat májusban adta át az egyik szakiskola üzemeltetését a Hit Gyülekezetének. A kormányhivatal kifogást emelt a döntés ellen, így a bíróság dönt az ügyben.
Vágólapra másolva!

Pert indított a Veszprém Megyei Kormányhivatal az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium Hit Gyülekezetének történő átadása ellen, így az intézmény esetleges fenntartóváltásáról a Veszprémi Törvényszék hoz döntést. Schwartz Béla (MSZP) polgármester az MTI-nek csütörtökön azt mondta: a kormányhivatal két törvényességi felhívást intézett az önkormányzathoz, amelyek miatt a Hit Gyülekezete egyházzal megkötött közoktatási megállapodást a szeptemberi tanévkezdéssel nem lehet megvalósítani.

A közoktatási törvény előírásaival összhangban a képviselő-testület a május 31-i ülésén döntött az iskola átadásáról - mondta a polgármester. A képviselő-testület nem értett egyet a kormányhivatal törvényességi észrevételével, ezért a kormánymegbízott mérlegelési jogkörében eljárva keresetet indított a Veszprémi Törvényszéken a határozatok hatályon kívül helyezésére. A per tárgyalása csütörtökön délután kezdődik a törvényszéken.

Schwartz Béla elmondta, hogy az önkormányzat hétfőn rendkívüli testületi ülésen meghosszabbította a fenntartói jogutódlásról szóló döntésének hatályát. Hozzátette: a kormányhivatal feltett szándéka, hogy mindenáron megakadályozza az oktatási intézmény átadását. Véleménye szerint a bíróság a szeptemberi tanévkezdés előtt nem tud jogerős döntést hozni, ezért az Ajkai Szakképző Iskola egyenlőre önkormányzati fenntartásban marad.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal későbbre ígért tájékoztatást az ügyről.