Budapestet is érinti a Lufthansa-sztrájk

Vágólapra másolva!
Két Frankfurtba induló járatot töröltek a budapesti reptéren a Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt kedden délelőtt. Délután a müncheni reptéren lesz sztrájk.
Vágólapra másolva!

Két frankfurti járatot töröltek a Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt Budapesten - közölte a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója kedden az MTI megkeresésére. Eddig két délelőtti frankfurti járatot töröltek - mondta Hardy Mihály. A Budapest Airport honlapján lévő tájékoztatás szerint 9:35-kor és 11 órakor indult volna repülő Frankfurtba.

A Lufthansa légiutas-kísérői kedden ismét sztrájkolnak, az akciót három repülőtérre terjesztették ki: a berlini Tegel légikikötőben reggel 5-től 13 óráig tart a munkabeszüntetés. Frankfurtban - Európa harmadik legnagyobb repterén - reggel 6-tól 14 óráig lesz sztrájk, Münchenben 13 órakor kezdődik, és éjfélig tart.

A múlt pénteken már volt egy hasonló akció, akkor csak Frankfurtban, de az is több száz járat törlését okozta. Most pedig az UFO szakszervezet úgy döntött, hogy a munkabeszüntetést kiterjeszti a két berlini repülőtér egyikére, a Tegelre, valamint Münchenre is. A Lufthansa mintegy 18 ezer légiutas-kísérőt foglalkoztat, és az UFO - a saját közlése szerint - a kétharmadukat tömöríti.

A sztrájkok mögött munkabérviták állnak. Az UFO 5 százalékos béremelést, egyhavi bérnek megfelelő nyereségrészesedést követel, valamint garanciát arra, hogy a vezetőség nem fog kiszervezni feladatokat, illetve nem alkalmaz a továbbiakban kölcsönzött munkaerőt. A Lufthansa három évre 3,5 százalékos béremelést ajánl.