50 milliárdos támogatás lett Orbán dorgálásából

Vágólapra másolva!
Miután Orbán Viktor megdorgálta a kormánypárti polgármestereket az uniós források kihasználatlansága miatt, Lázár János bejelentette, hogy 50 milliárd forintos alapot hoznak létre, amely az önkormányzati fejlesztések önerejéhez nyújt támogatást.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök megbízására az önkormányzatok pénzügyi helyzetéről és adósságállományáról készít jelentést Lázár János (Fidesz) Naszvadi Györggyel, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén elmondta: javaslatot kell tenniük a mintegy 1200 milliárd forintos, 98 százalékában 2010 előtt keletkezett önkormányzati hitelállomány kezelésére. Ezt a munkát azért most kell elvégezni, mert 2013-tól jelentősen megváltoznak az önkormányzatok feladatai.

Lázár szerint az önkormányzati szektor összesített adóssága a magyar adósságállományának 4,5 százalékát teszi ki, és a nemzeti össztermék ugyanekkora részét kell e hitelek törlesztésére fordítani.

Az államtitkár szerint a kormány mérlegeli minden magyar önkormányzat pénzügyi, gazdasági helyzetét, ennek alapján hozza létre szeptemberben azt az 50 milliárd forintos alapot, amely az önkormányzati fejlesztések önerejének előteremtéséhez nyújt támogatást.

Orbán Viktor szerdán este a Fidesz és a KDNP sárvári frakcióülésén erősen megdorgálta a kormánypárti polgármestereket, amiért több százmilliárdnyi uniós forrás áll beragadva országszerte. A következő két év legfontosabb feladatának a fejlesztések felgyorsítását és azok politikai eredményének besöprését nevezte (bővebben itt olvashat erről). A Lázár által bejelentett 50 milliárd vélhetően az uniós pályázatokhoz szükséges önerőhöz szolgálnak majd.

Lázár János felszólalása után bombariadó miatt félbeszakadt a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülése, amelyen beiktatták a település új polgármesterét, Almási Istvánt (Fidesz-KDNP). A rendőrség kiürítette a városháza épületét, és megkezdte az épület átvizsgálását.