Bombariadó miatt napolták el a hódmezővásárhelyi közgyűlést

Vágólapra másolva!
Nem találtak robbanóanyagot a rendőrök a hódmezővásárhelyi városházán, miután bombariadó miatt félbeszakadt a közgyűlés.
Vágólapra másolva!

Elnapolta a hódmezővásárhelyi közgyűlés bombariadó miatt félbeszakadt csütörtöki ülését Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester. A képviselők szeptember 14-én folytatják a tanácskozást.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, több tucatnyi rendőr két robbanóanyag-kereső kutyával vizsgálta át az épületet, és gondoskodott a környék lezárásáról és a helyi lakosok biztonságáról. Robbanóanyagot nem találtak.

A közgyűlés ülése alatt egy férfi telefonon közölte, hogy robbanóanyagot helyezett el a városházán. A rendőrség ismeretlen tettes ellen közveszéllyel fenyegetés minősített esete miatt indított büntetőeljárást.

Az ülésen jelentette be Lázár János, hogy 50 milliárd forintos alapot hoznak létre, amely az önkormányzati fejlesztések önerejéhez nyújt támogatást, erről itt olvashat bővebben.