76 határsértő 24 óra alatt

Vágólapra másolva!
Több csoportban kapták el a határőrök az országba illegálisan belépő 76 embert. A migránsok között vannak pakisztániak, koszovóiak, burmaiak és afgánok is.
Vágólapra másolva!

Hetvenhat határsértőt és egy embercsempészt fogtak el 24 óra alatt Csongrád megye déli részén - közölte csütörtökön a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Szenti Szabolcs elmondta, hogy szerdán hajnaltól délig több csoportban, lakossági bejelentés alapján összesen 32 illegális migránst tartóztattak fel. Sötétedés után Mórahalom külterületén a rendőrök négy embert - pakisztáni, afgán, szomáliai és burmai állampolgárokat - fedeztek fel, akik valamennyien illegálisan lépték át a zöldhatárt. Nem sokkal később ugyanott további négy határsértőt fogtak el a járőrök.

A román hőkamera jelzése alapján 17 pakisztáni és afgán állampolgárt állítottak elő az egyenruhások Szőreg külterületén az éjszakai órákban, a határsértők gyalogosan, egy szerbiai embercsempész segítségével haladtak Magyarország belseje felé. A csoportban volt nő és egy négyéves gyermek is - mondta a szóvivő.

A hajnali órákban a röszkei stabil hőkamera jelzett egy nyolcfős csoportot, akikről kiderült, hogy afgán állampolgárok. Reggel pedig egy szolgálatba tartó rendőr tartóztatott fel három koszovói állampolgárt a régi 5-ös út közelében. További nyolc határsértőre bukkantak csütörtökön reggel a rendőrök Mórahalom külterületén, az ő személyazonosságukat még ellenőrzik a hatóságok.

A migránsok ellen idegenrendészeti eljárás indult. Közülük többen fiatalkorúnak vallják magukat, így az életkorukat orvos tisztázza majd. Az elfogott embercsempészt a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte az előzetes letartóztatását.