Nem közösködik a Fidesszel a KDNP Esztergomban

Vágólapra másolva!
Az esztergomi városvezetés és a polgármesterrel harcoló helyi Fidesz is visszaél a hatalommal a helyi KDNP szerint. A kereszténydemokraták ezért nem is indítanak közös jelöltet a Fidesszel a 2014-es választáson.
Vágólapra másolva!

A KDNP megkezdte a felkészülést a 2014-es választásokra Esztergomban, és mind a tíz körzetben önálló jelölteket indít - tájékoztatta a párt márciusban megválasztott városi elnöke pénteken az MTI-t. Révfalvi Gergely közölte: Esztergomban nincs Fidesz-KDNP-szövetség és a képviselő-testület fideszes csoportja sem használhatja a Fidesz-KDNP-frakció megnevezést, mivel a képviselők között nincs kereszténydemokrata politikus, a jelenlegi fideszes képviselőket pedig a KDNP nem jelölte.

Az elnöke hozzátette, hogy kereszténydemokraták esztergomi szervezete morálisan elítéli, és egyben elhatárolódik a független Tétényi Éva polgármester és a fideszes többségű képviselő-testület által együttesen végzett "közösségromboló politikától", és azt mindkét fél részéről a közhatalommal való visszaélésnek minősíti.

"A helyi KDNP nem vallási csoportosulás, hanem a helyi politikai akaratképzés része, amely közéleti tevékenységét nem a problémák mélyítésére, hanem azok megoldására összpontosítja, a keresztény értékek figyelembe vételével, javító szándékkal" - mondta Révfalvi Gergely.