L. Simon szerint nem kell temetni az örökségvédelmet

Vágólapra másolva!
Átszervezik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt annak érdekében, hogy a hatósági engedélyeztetés felgyorsuljon. Az Index csütörtökön írta meg, hogy megszűnik a hivatal, és sokaknak felmondanak.
Vágólapra másolva!

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) feladatköre nem szűnik meg; a háttérintézményt átszervezik, de az intézményesített örökségvédelem nincs veszélyben Magyarországon - közölte L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára egy siófoki konferencia után rendezett sajtótájékoztatón.

Azt mondta, a kormány arról döntött, hogy átszervezi a hivatalt. Azokat a jogköröket, amelyek az építészeti és régészeti engedélyezéssel kapcsolatosak, áthelyezik első fokon a járási kormányhivatalokba, másodfokon a megyei kormányhivatalokba. Szerinte az a szándék, hogy a hatósági engedélyeztetés felgyorsuljon, így a jövőben minden ilyen eljárás a kormányhivatalokon keresztül történik majd.

Az Index csütörtökön számolt be arról, hogy megszűnik a hivatal, Az írás szerint a munkatársak egy része az Emberi Erőforrások Minisztériumához, másik része a Belügyminisztériumhoz kerül, sokaknak azonban felmondanának.