Öt év börtönt kapott a csecsemőjét ollóval megölő nő

Vágólapra másolva!
Ollóval a gerincéig elvágta csecsemőjének a torkát egy bodrogi nő, majd egy hűtőládába tette a holttestet, amelyet az élettársa fedezett fel tíz hónappal később, amikor virslit keresett reggelire.
Vágólapra másolva!

Öt év börtönre ítélte jogerősen a Pécsi Ítélőtábla azt a bodrogi nőt, aki tavaly januárban ollóval elvágta újszülött kislánya nyakát, majd a csecsemőt egy hűtőládába tette - írja a Sonline.hu.

A nő 2011 januárjában rejtette a mélyhűtőládába a fürdőkádban világra hozott kislányát, miután ollóval a gerincéig elvágta a torkát. A halott csecsemőre tíz hónappal később bukkant rá az asszony 42 éves élettársa, aki virslit akart kivenni a hűtőből reggelire: egy fekete zsákban talált rá a törülközőbe tekert holttestre.

A másodfokon eljáró ítélőtábla két évvel súlyosbította a Kaposvári Törvényszék májusi ítéletét. A Sonline.hu szerint az elsőfokú tárgyalás során a szakértők azt állapították meg, hogy a nőnél a szülés beindulásával egy időben személyiségzavara tudatzavarrá módosult, és ez súlyosan korlátozta abban, hogy felismerje cselekedetét. Emiatt addig nem is volt bűntudata, amíg ki nem derült a gyilkosság, minden lelkiismeret-furdalás nélkül többször is benyúlt a hűtőládába, egyszer át is pakolta annak tartalmát.

A Pécsi Ítélőtábla viszont egyetértett az ügyészi kifogásokkal, melyek szerint a nő tisztában volt állapotával, emellett életszerűtlennek tartotta, hogy a bodrogi asszony az egész történetből csak a kislány nyakának átvágására nem emlékszik, így súlyosbította a büntetést.