Előáll a nagy tervekkel a kormány

parlament, országgyűlés, őszi ülésszak, összefoglaló cikkhez, Orbán Viktor; Navracsics Tibor
Vágólapra másolva!
Hétfőn elkezdődik a parlament őszi ülésszaka, és a napirend alapján a képviselők nem lassítanak a tavaszi tempón. Orbán Viktor elmondja, hogy mit szeretne az IMF-től, majd rögtön nekikezdenek a munkavédelmi akciótervének is. A képviselők döntenek a szemétszállítási díjról, a dohányárusító trafikokról és a családon belüli erőszak büntethetőségéről, megmondják, ki lehet gazda, és nekiveselkednek a jövő évi költségvetésnek is. Lázár János lehet a hét sikerembere.
Vágólapra másolva!

Hétfőn két hónapos szünet után elkezdődik a parlament őszi ülésszaka. A képviselők nem tartanak hosszú bemelegítést, hétfőn és kedden máris két törvény elfogadásával kezdenek, és olyan nagy horderejű javaslatokról vitáznak, mint a 2013-as költségvetés vagy a kormányfő által meghirdetett munkahelyvédelmi akcióterv.

A parlament az ülés elején megemlékezik az augusztusban elhunyt Zwack Péter egykori független, majd SZDSZ-es képviselőről. Ezután az ülés Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával folytatódik, amelyre a frakciók képviselői is reagálhatnak. Orbán várhatóan a képviselőkre váró munkáról, valamint az IMF-fel folytatandó tárgyalások feltételeiről beszél majd.

A szemétről szavaznak először

Az interpellációk és kérdések után máris a hulladékról szóló törvényről szavaznak majd a képviselők. A törvénytervezetről még tavasszal vitáztak a képviselők, de a zárószavazás átcsúszott szeptemberre. A legfontosabb változások között szerepel például, hogy nagyobb termékdíjat vetne ki a kormány 2013-tól a műanyag palackokra, az újratölthető palackokra viszont alacsonyabb, a legkörnyezetkímélőbb üvegre pedig még kevesebb termékdíj rakódna.

Emellett a törvény tovább szabályozza a hulladékgazdálkodás rendszerét. A parlament arról már korábban döntött, hogy 2013-tól a szemétgyűjtést és -lerakást csak olyan cégek végezhetik, amelyekben az állam vagy egy önkormányzat a többségi tulajdonos. Az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mert így kártalanítás nélkül szorítaná ki a kormány a nem állami cégeket a piacról. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint viszont az Európai Bizottság nem azt kifogásolja, hogy a 25 milliárdos hulladékgazdálkodási piac egésze állami kézbe kerülne, csupán az európai irányelvek és jogszabályok hazai bevezetését hiányolja. A hétfőn elfogadásra váró törvényben pedig már szerepelnek ezek a részletszabályok.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Megmondják, ki lehet gazda

Még hétfő este részletes vita lesz a gazdasági stabilitási törvény módosításáról, illetve a jövő évi költségvetést megalapozó jogszabályokról, végül - kivételes sürgős tárgyalással - ismét napirendre kerülhet az új agrárkamarai törvény. A tervezetben, amelyet péntek este nyújtott be két fideszes képviselő, pontosítanák a gazda fogalmát. A javaslat szerint gazda csak az lehetne, aki "Magyarország területén lakóhellyel, tartózkodási hellyel, illetve székhellyel vagy telephellyel rendelkező agrárgazdasági tevékenységet folytató őstermelő vagy egyéni vállalkozó". Szintén hétfő késő este tárgyalják azt a népi kezdeményezést, hogy önálló büntetőjogi tényállás legyen a családon belüli erőszak.

Állami engedéllyel lehet majd cigarettát árulni

Kedden fogadják el a képviselők az úgynevezett trafiktörvényt. A javaslat szerint állami monopóliummá válik a dohánytermék-kereskedelem, és csak külön erre a célra nyitott, korlátozott számú üzletben lehet majd cigarettát árusítani. Az előterjesztés úgy számol, hogy nagyjából hétezer dohánybolt jön létre országszerte, a pályázatokat szeptember végéig írhatják ki, és az év végéig zárulhatnak le.

A javaslatról februárban vitáztak a képviselők, és azért csak most szavaznak róla, mert a parlament meg akarta várni az Európai Bizottság véleményét a tervezetről. Augusztusban kiderült, hogy a bizottság nem emel kifogást a trafiktörvény ellen.

Nyolc óra a költségvetésről

Kedden a trafiktörvény elfogadása után az Országgyűlés megkezdi a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtásához szükséges törvénymódosítások általános vitáját. Orbán Viktor július elején hirdette meg a tízpontos akciótervet, amely szerint a 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a 25-54 éves kor közötti, képzettséget nem igénylő munkát végzők esetében a munkáltatói járulékot a felére csökkentik. Emellett a kisvállalkozásoknak könnyített adózást vezetnek be.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi
Orbán Viktor július 2-án jelentette be a munkahelyvédelmi akciótervet

Ezután nyolcórás időkeretben vitáznak a képviselők a 2013-as költségvetésről, ugyanis a parlament szokatlan módon már júliusban elfogadta a büdzsé főbb számait. A tervek szerint a képviselők szeptember végén megejtik a zárószavazást is, de ez nem jelenti azt, hogy már nem lehet belenyúlni a jövő évi gazdálkodásba: akár egy egyéni képviselői indítvánnyal, akár egy másik törvényjavaslatba rejtve is átírhatják még a kormánypártok a költségvetést.

Elképzelhető, hogy szükség is lesz erre, mert a tervezettel kapcsolatban a Költségvetési Tanács is kételyeket fogalmazott meg, és - ahogyan azt néhány nappal ezelőtt a Fidesz frakcióvezetője is elismerte - nagyban módosíthatják a tervezett számokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások is.

A HÉT LEGJEI

A legjobban várt felszólalás: Orbán Viktor kormányfő hétfőn napirend előtt valószínűleg az IMF-fel folytatott tárgyalásról és a hitel feltételeiről beszél.

A leghosszabb programpont: Nyolcórás időkeretben vitáznak a képviselők kedden a 2013-as költségvetésről. Ebből négy órán keresztül a kormánypárti képviselők beszélhetnek, az ellenzéki pártok egy-egy órát kapnak, a függetleneknek pedig összesen negyed óra jut. A tervek szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is felszólal.

A legfontosabb javaslat: Orbán Viktor korábban többször a munkahelyvédelmi akcióterv elfogadását nevezte a legfontosabb feladatnak, a kormányfő erről még levelet is küldött az embereknek. Kedden meg is kezdik a vitát a részletszabályokról.

A legextrémebb napirendi pont: "Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő további magyar katonai hozzájárulásról szóló 1227/2011. (VII. 4.) Korm. határozat módosításáról szóló 1192/2012. (VI. 15.) Korm. határozatban foglalt döntésről szóló beszámoló". Kíváncsian várjuk, mit mond erről hétfőn Hende Csaba honvédelmi miniszter.

A legsikeresebb előterjesztő: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár könyvelheti el a legnagyobb sikereket a héten. Kedden elfogadhatják az általa beterjesztett trafiktörvényt, illetve két javaslatáról is megkezdik a vitát a képviselők. Az egyik javaslat szerint elveszíti a mandátumát az az önkormányzati, illetve nemzetiségi önkormányzati képviselő, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, míg a másik kiemelt juttatást biztosítana az elhunyt kormányfő özvegyének. Ez utóbbi változás jelenleg kizárólag Antall Józsefnét érintené.

A legbonyolultabb című interpelláció: Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő a Jobbik két kedvenc témáját, a 2006-os eseményeket és az elszámoltatást ötvözi felszólalásában. Orbán Viktortól ezt kérdezné hétfőn: "A csalódott milliókkal ellentétben, Lázár Jánoshoz hasonlóan Ön szerint is sikertörténet a nemzeti vagyont fosztogatók és szemkilövők büntetése nélkül lezárt elszámoltatás?" Ha véletlenül tényleg a miniszterelnök válaszolna erre, megkockáztatjuk, hogy egyet fog érteni Lázárral, hiszen Orbán könyvben is kiadná Budai Gyula elszámoltatási munkásságát.

A legtitokzatosabb interpelláció: Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője szintén Orbán Viktort kérdezné, interpellációjának címéből, "Júdás pénze", azonban nem derül ki, mivel szeretné zavarba hozni a kormányfőt. Nem lepődnénk meg ugyanakkor, ha az oligarcha szó is előkerülne a felszólalásában.

A legnagyobb nyelvtani hiba: Szalay Ferenc fideszes képviselő valószínűleg az olimpiai záróünnepség óta várja, hogy feltehesse ezt a kérdést az emberi erőforrások miniszterének: "Hogyan segíthetnek a sikeres olimpiai szereplés a sport presztízsének visszaállításában?" A miniszter vagy a sportügyi államtitkár nyilván örömmel válaszol majd erre annak ellenére is, hogy az alany-állítmány egyeztetést nem sikerült elvégezni a kérdés címében.



Nem torpannak meg

Bár a nyári szünet előtt a törvényhozási tempó lassítását ígérte őszre a Fidesz több vezető politikusa - köztük Kövér László házelnök és Rogán Antal frakcióvezető -, a kormány őszre összeállított jogalkotási terve és az [origo]-nak nyilatkozó képviselők várakozásai alapján aligha lassul az iram decemberig. A kormány 55 törvényjavaslat elfogadását tűzte ki addig, ebből 33 teljesen új jogszabály, 22 pedig a meglévők módosítása. A tervezethez képest ugyanakkor máris elmaradásban van a kormány, amely például 75 milliárd forint bevétellel számol a tehergépjárművek által fizetett útdíjból. A törvényalkotási terv szerint már júniusban be kellett volna nyújtani az erről szóló törvényjavaslatot, szeptemberben el is kellene fogadni, de egyelőre nincs nyoma ennek.

A jogalkotási tervben nem szerepelt, de Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken benyújtotta a parlamentnek a bírók nyugdíjazásáról szóló javaslatát. A kormány az alaptörvényt is átírná azért, hogy a bírók nyugdíj mellett ne ítélkezhessenek, és az új tervek szerint 65 éves koruk után kellene majd nyugdíjba vonulniuk. 2011-ig a bírák általános nyugdíjkorhatára 70 év volt, ennek betöltése után szabadon dönthettek, hogy visszavonulnak-e. A kormány döntése alapján azonban ezt 62 évre szállították le, ráadásul kötelezővé tették a nyugdíjba vonulást. Az eredeti szabályokat július közepén alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette az Alkotmánybíróság, az ítélet alapján két bírót azóta pedig már vissza is helyezett tisztségébe a munkaügyi bíróság.

Ősszel a kormánypártokon belül a jelek szerint már nem, az ellenzékkel viszont várhatóan még nagy viták várhatók az új választási eljárási törvény tervezetéről is. A koncepció legvitatottabb pontja az előzetes választási regisztráció bevezetése, amelynek alkotmányosságát az ellenzéki pártok, politikai elemzők és Sólyom László volt köztársasági elnök mellett nemrégiben még a közigazgatási minisztérium (KIM) szakértői is megkérdőjelezték. Orbán Viktor a múlt héten azonban már olyan javaslatot tárt a képviselők elé a kormánypártok sárvári ülésszakindító frakcióülésén, amely jórészt figyelembe vette a szakértők aggályait, és megfelel a Velencei Bizottság ajánlásának is.

Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára két hete a fontos, még decemberig elfogadandó törvények között említette az új Polgári törvénykönyvet is, amellyel kapcsolatban - ahogy a nyáron elfogadott Büntető törvénykönyvvel is történt - nagy vitákra számítanak a képviselők. Éles párton belüli és az ellenzékkel - főként a Jobbikkal - vívandó csörtéket várnak a kormánypárti frakciók tagjai az új földtörvény elfogadásától. A tervek szerint decemberig megszülethet a kisajátításról és a Vöröskeresztről szóló törvény, valamint a postatörvény és a bányászati törvény módosítása is.