Kétszáz lakást és egy óvodát ürítenek ki egy gránát miatt

Vágólapra másolva!
Szovjet háborús bombát találtak a XI. kerületben. A mivel a helyszínen robbantották fel, délután kétszáz lakást, egy óvodát és egy benzinkutat is ki kellett üríteni.
Vágólapra másolva!

Aknavetőgránátot találtak hétfőn Budapest XI. kerületében, a Leányka utcai lakótelep szélén. A környéket lezárták és kiürítették, az intézkedés csaknem 200 lakást, egy óvodát, egy benzinkutat, valamint egy vasúti vonalat is érintett - közölte a honvédség tűzszerész tisztje.

A lakótelep szélén, a vasúti töltés oldalában végzett felújítási, tisztítási munkálatok során találták a 82 milliméteres szovjet aknavető gránátot. A gránát kilőtt állapotban volt, ezért nem lehetett elszállítani, a helyszínen kellett megsemmisíteni.

A gránátot a tűzszerészek késő délután robbantották fel - közölte a honvédség. A lakók ezután visszatérhettek otthonukba. A kiurítés miatt a Budapest-Pécs vasútvonalon mintegy 45 percig állt a forgalom.