A földpályázatokat és az oligarchákat sem vizsgálhatja bizottság

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága egyik testület felállítását sem hagyta jóvá. A bizottság fideszes tagjai szerint interpellációval, vagy azonnali kérdéssel tisztázhatók ezek az ügyek.
Vágólapra másolva!

Nem állhat fel a földpályázatok ügyében a parlamenti vizsgálóbizottság - döntött az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. A testület felállítását Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője és Gőgös Zoltán, szocialista képviselő kezdeményezte, és 2010-től vizsgálta volna a földbérleti pályázatokat.

A bizottság MSZP-s, LMP-s és jobbikos tagjai a vizsgálóbizottság felállítása mellett szavaztak, a fideszes és a KDNP-s tagok ellene. A kezdeményező Gőgös Zoltán a testület ülésén azzal érvelt, hogy eddig nem tudtak teljes képet kialakítani az "erősen vitatható" rendszerről, többek között azért, mert a belső vizsgálati anyagokat a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) nem adta ki. Hozzátette: ezt a kérdést nem tudják kérdésekkel, interpellációkkal sem alaposan megvizsgálni.

A fideszes Vas Imre viszont az országgyűlési törvényt idézve kijelentette: nincsenek meg a törvényi feltételei a vizsgálóbizottság létrehozásának, mert egyrészt interpellációval, kérdéssel, azonnali kérdéssel tisztázhatók ezek az ügyek, amelyek ráadásul az ÁSZ hatáskörébe tartoznak, és részben döntés-előkészítő szakaszban vannak. Ugyanezzel érvelt a fideszes Papcsák Ferenc, a bizottság alelnöke is, aki azt is hangsúlyozta: annak sincs akadálya, hogy egy országgyűlési képviselő az okiratokba betekintsen, vagy egy pályázó éljen a jogorvoslat lehetőségével. Papcsák Ferenc szerint tiszta, átlátható a rendszer.

A földpályázatokkal kapcsolatos visszaélésekre az elmúlt hónapokban több alkalommal figyelmeztetett Ángyán József, aki a földbérletpályázatok elbírálásának szerinte visszás gyakorlata miatt mondott le a vidékfejlesztési államtitkári posztról. A politikus zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportokat és spekuláns nagytőkés oligarchákat emlegetett. Állításait az [origo] korábbi, Fejér megyei földpályázatokról készült összegzése is alátámasztotta, a megyében meghirdetett állami földek közel 90 százalékát nyolc nagyobb érdekcsoport söpörte be a helyi kisgazdálkodók elől.

A Jobbik által kezdeményezett "oligarcha-vizsgálóbizottság" sem jöhet létre az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának döntése értelmében. A Jobbik még májusban kezdeményezte a "Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, valamint a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségét átvilágító" országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását, ezt a többi ellenzéki párt képviselője is támogatta aláírásával.

Az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége - az MSZP-s képviselők által kezdeményezett, földpályázatokat vizsgáló bizottság elutasításához hasonlóan - most is az országgyűlési törvény által támasztott feltétekre hivatkozva nem szavazta meg az "oligarcha-vizsgálóbizottságról" szóló előterjesztés tárgysorozatba vételét.