Cigarettát csak dohányboltból

Vágólapra másolva!
Állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A parlamentben kedden elfogadott trafiktörvény nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés fideszes javaslatra - 244 igen szavazattal, 36 nem ellenében, 26 tartózkodás mellett - hagyta jóvá a jogszabályt, amely szerint a jövő év közepétől csak koncessziós szerződés alapján működő kereskedők (egyéni vállalkozók, illetve gazdasági társaságok) árulhatnak cigarettát. A dohányboltokban dohánytermékeken kívül mást nem lehet majd kapni.

A pályázatokat az összes magyarországi településen kiírják. A kétezer lakosúnál kisebbeken legfeljebb egy, a népesebbeken legalább egy dohányboltot lehet üzemeltetni úgy, hogy kétezer lakosonként további egy dohányboltra szerezhető koncesszió. A jogot húsz évre lehet elnyerni, de a korábbi tervekkel szemben nem örökölhető.

A törvény ugyanakkor a kétezresnél kisebb településeken kivételesen lehetővé teszi, hogy ne dohányboltban, hanem más üzletben, de elkülönített helyen áruljanak dohánytermékeket. Erre ad lehetőséget abban az esetben is, ha a nyilvános pályázat eredménytelen, ekkor a dohánytermékeket egy százszázalékos állami tulajdonban lévő nonprofit részvénytársaság kínálhatja, akár mozgóboltban.