Tovább harcol frekvenciájáért a Neo FM tulajdonosa

Vágólapra másolva!
Megfellebbezi a bíróság elutasító határozatát a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. A cég rádió médiaszolgáltatási szerződésének felmondása miatt támadta meg a bíróságon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot. Szerintük a hatóságnak nem lett volna joga felmondani a szerződést.
Vágólapra másolva!

Megfellebbezi a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntését, amelyben elutasította a rádió médiahatósággal szembeni keresetét - közölte kedden Medveczky Mihály, a rádió tulajdonosa. Az FM1 Zrt. korábban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozatát támadta meg, amellyel felmondta a rádió médiaszolgáltatási szerződését.

Medveczky Mihály szerint bár a törvényszék ítéletének írásos változatát még nem kapták kézhez, az elutasító határozatot megtámadják. A csődtörvényre hivatkozva ugyanis továbbra is vitatják, hogy a médiatanácsnak joga lett volna felmondani médiaszolgáltatási szerződésüket.

A törvényszék közigazgatási kollégiuma szeptember 4-én hozott határozatában helyt adott az NMHH azon érvelésének, hogy a csődeljárás - amely alatt a rádió jelenleg áll, és amelyre hivatkozva vitatta a szerződése felmondásának jogszerűségét -, nem akadályozhatja meg a szerződés felmondását. A bíróság kifogásolta, hogy a cég csődeljárással védendő vagyonelemként - mintegy 1,5 milliárd forintos értékben - a frekvenciahasználati jogosultságát tüntette fel, annak ellenére, hogy ez állami tulajdonban áll, így nem lehet forgalomképes vagy része a rádió vagyonának.

Medveczky erre azt mondta: álláspontjuk szerint a bíróság is kimondta, hogy a rádió csődvédelem alatt áll. Vitatta azonban az elsőfokú döntés azon részét, miszerint a frekvenciahasználati jogosultság ne lenne csődeljárással védendő vagyonelem.

A médiatanács június 20-án mondta fel azonnali hatállyal a rádió szerződését, azt követően, hogy az akkora 750 millió forintos kötelezettséget felhalmozó társaság nem élt azzal a mentőcsomaggal, amelyet a médiatanács korábban felajánlott. Nem kezdte el törleszteni a hatóságnál fennálló tartozását, és a bankgaranciát sem pótolta.

Július 3-án az FM1 Zrt. részvényeit a Dr. M-MEDIA Kft. vásárolta meg. Távozott a társaság éléről Földes Ádám, akinek a helyére a tulajdonosváltás után Németh Tibor érkezett. A rádió augusztus elején egy ideig nem is sugárzott adást, miután korábbi dolgozói azonnali hatállyal felmondtak az elmarad munkabérek és "az új tulajdonos által teremtett kilátástalan helyzet miatt".

A médiahatóság azóta jelezte: az FM1 Zrt. továbbra sem fizet, így folyamatosan növeli elmaradását. A tulajdonos arra a kérdésre, hogy sikerül-e csődegyezségre jutniuk a hatósággal, azt felelte: ők is és a médiahatóság is "az egyezség felé vezető úton járnak". Arra a kérdésre, hogy a korábban távozó munkavállalók megkapják-e elmaradt járandóságukat, Medveczky Mihály azt felelte: járandóságaikat az FM1 Zrt. mindaddig visszatartja, amíg az általuk okozott károkkal kapcsolatos polgári peres eljárás folyamatban van.