Senki nem bújhat el, ha ember kell a gátra

közmunka program, kenecse, dombrád, gátépítés
Vágólapra másolva!
A főváros XI. kerületében már postázzák azokat a kérdőíveket, mellyel azt mérik fel, ki mozgósítható polgári védelmi szolgálatra. Aki nem küldi vissza a kért választ, akár 150 ezer forintos bírságot vagy elzárást is kaphat - írja a Népszava.
Vágólapra másolva!

Beindul a "toborzás" katasztrófahelyzetekre, a hivatalok azt kívánják felmérni, ki mozgósítható polgári védelmi szolgálatra - írta pénteki számában a Népszava, amely szerint a főváros XI. kerületében már elkezdték postázni a mellékletekkel együtt háromoldalas levelet.

A lap felidézte, hogy az adatgyűjtésre a katasztrófavédelmi törvény tavalyi módosítása jogosítja fel a helyi polgármestereket, nevét, születési helyét és idejét, anyja családi és utónevét, valamint a lakcímét mindenkinek meg kell adnia, ha pedig valaki mentességet élvezne a szolgálat alól, akkor annak okát is.

Aki nem küldi vissza a kért válaszokat, akár 150 ezer forintos bírságra, 60 napos elzárásra vagy közmunkára számíthat - írta a lap, amely szerint az adatokat az önkormányzat továbbítja a katasztrófavédelemnek, vagyis a friss nyilvántartással egyszerre két hivatal is rendelkezhet.